Már jön is a Rohadék!

Mindig kiharcolom az igazamat,de most azt kívánom, bár tévedtem volna. Ugyanis még csak pár nap telt el a nyárból, de már most olyan depressziós lettem, hogy ilyen durva érzéseket még sose tapasztaltam. Még ahhoz sincs kedvem, amit eddig legalább megcsináltam! Kezdjük a legnagyobb problémámmal, a tanulással. Én nagyon szeretek tanulni, de az elnyomottság miatt alig tudtam összekaparni 2 óra felkészülést a kémia tzre. Egyszerűen lefárasztott, nyomasztott. Szerencsére ez az utolsó nagy doga, úgyhogy nincs mitől félnem. Na,de mi van a rejtvényfejtéssel, biciklizéssel, netezéssel? Bár utóbbiban még van valamicske élvezet, de előbbi kettőt már egyáltalán,vagy alig művelem. Pedig imádtam őket. Egyszerűen már ezek se tudnak boldogságot belém lehelni. Már több, mint 2 hónapja nem nyitottam ki rejtvényújságot(tudom, mert 2 hetente jön, és már vagy 4-5 van a polcon félretéve ,,szűkösebb időkre"). Biciklizni ugyan voltam tegnap, de csak félórás túrára, és az se kötött le, unatkoztam. Ott tartok,hogy síró(inkább könnyező, de azok is durvák)rohamok jönnek rám, elég sűrűn egy nap. Pld ma azért kezdtek el potyogni a könnyeim, mert anya megjegyezte, a kis betűkkel való írásomból is látszik,hogy önbizalom hiányos vagyok. Igen, ez is szorosan kapcsolódik a pár napja megfogalmazott elmélethez,miszerint próbálok egy boldog arcot mutatni, de persze pont,hogy látszanak rajtam a bajok. Úgyhogy megrohadhatna ez a nyári szünet. Meg fogok bolondulni, hogy ha még olvasni, rejtvényt fejteni, és tanulni(bocsánat, ismételni)se lesz kedvem. Hát az életmódváltásról nem is beszélve. Mert jelenleg CSAk és kizárólag 2 dolog tölt el ,,boldogsággal":kaja és zene. Péntek óta nem volt se falásrohamom(csak reggelente, zugevőként, nehogy a szülők meglássák...egyébként ez a ,,hadicsel" odáig fajult,hogy bár látják a drasztikus hízásomat, és meg is szokták jegyezni, azt hiszik,kezdek megint anorexiás lenni...és ha látnak enni, akkor falásrohamom van az éhezések miatt), és zenét hallgatni se volt lehetőségem,úgyhogy szombat délután óta be vagyok csavarodva. Állandóan nyöszörgök, mondogatom magamba,hogy nincs kedvem semmihez, és csak bámulok az ablakot. Na,ilyen nemhogy tavalyi előtti nyári szünetben(mert akkor erősebb volt,mint tavaly),de még anorexia, és a BEDes korszakokban se volt!!!! Megint ott tartok,hogy a talpamat körzővel véskélem unalmamban! Pedig annyi mindent lehetne csinálni: sportolni(bicikli, séta, torna, görkorcsolya,jóga,futás,vagy csak szimplán táncolni), egészséges ételeket készíteni, barátokkal találkozni(na jó,utóbbit felejtsük el...senki ,,nem ér rá"), könyvet írni vagy olvasni, tanulni, ÉS kis mértékben csalóétkezéseket tartani(nem zugevésre gondolok,hanem barátokkal pizzázni, családdal tortázni, stb...), és zenét hallgatni, netezni. Hát, sajna nálam fordult a kocka, az utóbbiakat részesítem előnyben,így értelmük elvész, és a fontos dolgokat meg leszarom. Sose csinálom meg őket. Mert nem szeretem. Pedig nagyon jó lenne szeretni őket. Persze ez egy ördögi kör,mert ebből a lustaságból következik az önutálat, ami tönkreteszi minden hasznos dolog iránti szeretetet, és jön megint a dologtalanság. Tegnap is...segítettem (persze kényszerből, mégis mit képzeltek) cseresznyét szedni. Nagyon jó móka lett VOLNA, ha nem lettem volna morcos. Na,utána meg,szintén nem önszántamból, húst pároltam. Odaégett, és annyit szitkozódtam,hogy csak na. Aznap nem is ettem belőle,csak ma ebédre, brokkolival és répával. És azon gondolkoztam: miért nem eszek így? Miért csak akkor fogyasztok egészséges dolgokat, amikor rám erőszakolják? Miért nem ízlik,hisz sok benne a vitamin, és jól is néz ki! Na, utána befaltam 2 fagyit isC: Most meg a pizzát várom, de előtte lement a torkomon 2 piskóta is, a reggeli 375 gos cukros joghurtról nem is beszélve(250g joghurt,4 evőkanál cukor). Továbbá azon is gondolkoztam, mi hiányozhat az életemből,hogy mostmár ilyen mély ponton vagyok. Hamar rájöttem: a hinta. Nem az evés, és nem is a zenehallgatás váltja ki belőlem a szabadság érzetet,hanem a hintázás, akár a kedvenc zenéimre, akár egy csendes alkonyatban. Nektek biztos nevetségesen hangzik, a szüleim szerint egyszerűen nevetséges, de a szívem szakad meg a sok szép emlékért. 1 éve nem hintázhatok, a tilalom szeptemberben jött ki, arra hivatkozva,hogy túl régi. Ezt könnyű volt megszokni, mert jött a rossz idő, amúgy se használtam volna. Ám amikor jött a tavasz, egészen más tervek jöttek elő: az egész kert újra lesz csinálva,és bizony a hintát ,,ideiglenesen"el kell távolítani. Na ja, azóta sincs megjavítva. Kinézek az ablakom, és a síró(ezúttal bőgő)roham kerülget. Sok elvesztegetett idő: rengeteget lehettem volna kint, a történeteimbe és a gondolataimba merülve. Akkoriban nem is voltam zenefüggő, ritkán hallgattam, előnyben részesítettem a találkákat. Most,hogy nincs a hinta, a zene próbálja helyettesíteni a szabadságot, de semmit se ér. Mert amint megszakad a dallam, kitárul a valóság, jön az önutálat, az unalom, a tehetetlenség. Sőt, a zenék sem a történeteimet, se a gondolataimat nem támogatják, semmiféle érzelmet nem váltanak ki belőlem. Ezért van az,hogy nem tudok könyvet írni jó pár ideje, és egyre jobban befele fordulok. Ha lenne hinta, talán nem lennék annyira depis. Persze nem oldaná meg a problémáimat, csak enyhítene sokat. Na, de nincs miről többet írnom, ennyi volt mára. Egyetlen motivációm, hogy várjam a holnapot az,hog rengeteg időm lesz zenét hallgatni és zabálni. Mert utána sokáig nem lesz rá alkalmam...