A diétás lány

Unatkozom. Már 5 óra óta fent vagyok. A tegnapi napot majdnem síró rohammal zártam, de csak pár könnycsepp hagyta el a szememet. Este 1 órába telt,mire elaludtam, kavarogtak bennem a gondolatok,ráadásul a nyakam és a vállam is brutálisan fájt. Utóbbihoz kezdek hozzászokni, mert a nap folyamán is érzem a fájdalmat, de este elviselhetetlen, semmilyen pozícióban nem tudok aludni. Most itt vagyok, és nem tudom,mit írjak. Pedig tegnap este nagyon jó gondolatokat fogalmaztam meg. Gondoltam,hogy el fogom felejteni, máskor is ez voltC: emlékszem, tegnap este belenéztem a tükörbe, és egy nyúzott, depressziós, rusnya arcot láttam. Borzasztó,ahogy kinézek,és most látom igazán, mennyit jelent a kisugárzás. Baromi sokat. A problémáim 2 éve kezdődtek, akkor is kb ilyen arcom volt,csak vékonyabb. Azon a bizonyos fotón mosolyogtam,és bár már akkor kitűntem a csúnyaságommal, sokkal elviselhetőbben néztem ki,sőt...mondjuk ezt lehet,azért mondom,mert akkor még 49 kg voltam. Visszasírom azt az ártatlan gy

Annyira rég írtam. Az elmúlt napok nagyon, NAGYON sűrűek voltak,úgyhogy expgy extra beszámolóval érkezek,de lehet,tripla lesz belőle. Most vagyok túl egy félórás síráson. Már nagyon hiányzott. Nem volt durva,csak éppen folytak a könnyeim. Előtte mindig szarul esik,hogy nem tudok bőgni,de ha meg elkezdek könnyezni, megint rossz lesz a helyzet,mert a szám folyamatosan mozog össze-vissza,mint valami kérődző tehénnek, az orrom pedig be van dugulva, a szipogásról nem is beszélve. Minnél előbb várom a végét. Viszont sírás után ugyanúgy üres maradok,mintha a lelkem egy újabb része távozott volna. Jön az újabb unalom, az újabb önostorozás. Egyébként nagyon sokszor el szoktam azon gondolkodni,hogy vajon ilyen lennék-e,ha lenne testvérem. Valószínűleg nem. Mert lenne olyan,akiben mindig számíthatok, aki megérzi,ha baj van. És egészen biztos vagyok abban is, hogy nem lennék magánykedvelő és félrehúzódó, kedvesebb, segítőkészebb, szorgalmasabb lennék. De ez van. Szerda A kompetencia napja. Megl

Bocsánatot kérek,de muszáj megírnom ezt a bejegyzést. Én mindjárt beleőrülök az egész életbe! Annyira szép életem lenne,ehelyett mindent tönkretesz a külsöm meg a személyiségem! Borzasztóan érzem magam, nem találom a helyem. Talán azért,mert nincs is. Hol is kezdjem...talán minden akkor kezdődött,amikor tegnap megkaptam az új ballagási fotókat. Persze megint magamnak csináltam a bajt,és a rosszabb képből csináltattam a nagyot. Így látszik a hatalmas tokám, a csapott vállam, és most figyeljetek! A görbe hátam. De borzasztó! Még egy rossz genetikai hülyeséggel gazdagodtam! Szegény apám mosolyogva bólogatott,hogy jó. Nekem ebbe az a legborzasztóbb,hogy megint csalódást okoztam. A szüleim sokkal szebb lányt érdemelnek. Egy sokkal okosabbat, szorgalmasabbat, csinosabbat, egészségesebbet,boldogabbat. Ehelyett van egy lusta, kövér, rusnya, hülye, depressziós gyerekük. Olyan jó lenne,ha büszkék lennének rám. Hogy mondták e már? Persze,hogy mondták. Amikor felvettek. De én ezt a sikert nem tar

Nem,nem szándékoztam eltűnni. Egyszerűen csak nem volt időm írni az elmúlt időben. Rohan az élet,vagy hogy mondják. Ha tudnátok,hányszor voltam úgy,hogy ,,na,akkor most nekiülök", de mindig közbe jött valami. Most se érek rá, elsősegélyt kéne tanulnom, 9kor meg kezdődik az Euróvízió, nagyon remélem,mindenki nézi, érdemes!!!:D nálunk családi hagyomány,bár jó pár éve csak én nézem és anya. Tavaly irdalmatlanul unalmas volt, tavaly előtt meg hevesen drukkoltam Jamalának,aki végül meg is nyerte, iszonyatosan boldog voltam. Idén is szándékozom fent maradni, mert reménykedem Ciprus, Szlovénia, Csehország vagy Izrael győzelmében, de Ausztrália, Ausztria, Bulgária és Izrael nyerésének is örülnék. A többi dal számomra semmit se jelent,unalmasak. Egy csomó jó dal esett ki,mondjuk a belga, a macedón, a svájc, a san marino-i, az orosz, és még sorolhatnám. Fájt értük a szívem, mert pld Hollandia, Ukrajna, meg Moldova nem értem,mit keres itt,de a Big Five és Portugália se tetszik. Természetesen

-kérdeztem magamtól csütörtökön. Hát a francba is, a választ már másnap megkaptam...de még mennyire. Annyira sajnálom,hogy mégcsak most írok,és ez a bejegyzés se lesz az igazi, mert visszaemlékezésként fogom kiadni, nem pedig a jelenlegi érzéseimet adom át,de sajnos nincs sok időm mostanság. Pedig nagyon szeretek blogolni,mert látom,egyre több az érdeklődő! Nagyon jól esik másokat meghallgatni,és nem tagadom, nagyon szeretem itt kiadni magamból a rosszakat. A valóságban is egy ilyen őrlődő típus vagyok,és mindjárt meg is látjátok ennek a következményét, de egyre több megszólást kapok ezért. Persze a lelki sanyargatást éppen emiatt újabbak követik: miért nem fogom be a számat, törődjek bele, genetikai hulladékként semmihez sincs jogom, inkább dögölnék meg, ez a sorsom, a halált se érdemlem meg, stb...úgyhogy azt hiszem, messze ez az egész a legborzasztóbb korszakom. Persze senki se hiszi el, mindenki azt mondja,nyafogós vagyok, meg gyenge, és tudjátok mit? Igazuk van! Nem azért mondom