Lehet ennél mélyebbre süllyedni?
-kérdeztem magamtól csütörtökön. Hát a francba is, a választ már másnap megkaptam...de még mennyire.
Annyira sajnálom,hogy mégcsak most írok,és ez a bejegyzés se lesz az igazi, mert visszaemlékezésként fogom kiadni, nem pedig a jelenlegi érzéseimet adom át,de sajnos nincs sok időm mostanság. Pedig nagyon szeretek blogolni,mert látom,egyre több az érdeklődő! Nagyon jól esik másokat meghallgatni,és nem tagadom, nagyon szeretem itt kiadni magamból a rosszakat. A valóságban is egy ilyen őrlődő típus vagyok,és mindjárt meg is látjátok ennek a következményét, de egyre több megszólást kapok ezért. Persze a lelki sanyargatást éppen emiatt újabbak követik: miért nem fogom be a számat, törődjek bele, genetikai hulladékként semmihez sincs jogom, inkább dögölnék meg, ez a sorsom, a halált se érdemlem meg, stb...úgyhogy azt hiszem, messze ez az egész a legborzasztóbb korszakom. Persze senki se hiszi el, mindenki azt mondja,nyafogós vagyok, meg gyenge, és tudjátok mit? Igazuk van! Nem azért mondom ezt,mert befolyásolnak,hanem ezek a gondolatok már régóta bennem vannak,csak a ,,önbizalomnövelő-tréningeimmel",amelyeket házilag csináltam, mindig elvetettem ezeket a dolgokat. Csak ami késik,nem múlik,és hopp, a varázsbabokból valóban egy nagy paszuly nőtt ki. Tehát kellett egy külső megerősítés is,hogy ezek a mérgek valóban belém jussanak,nem pedig fordítva történt meg.
Na,de mik is a következmények? Nem véletlenül nevezem a blogon az iróniás barátnőmet iróniásnak. Csütörtökön pont ezzel volt vita. Én naív kislányként levittem a szünetre a ,,könyvem"(regény,amelyet füzetbe írok), és már ott voltak gondok,amikor ők inkább kiültek a napsütésbe, én meg gubbasztottam az árnyékban. Mert megfogadtam,hogy ha már a diétához gyenge vagyok,akkor bűnhődjek vastag nadrágokkal. Ezt már tavaly is elhatároztam,de persze 52 kilósan megbukott az elmélet. Na,de 60,5 kilósan legalább ehhez van egy kis ,,motivációm". A lényeg,hogy én majd megsültem már így is,mert úgy kell nekem, ők meg persze,hogy fáztak a lenge öltözékben(á,nem vagyok én irigy..,dehogyis). És egyikünk se akart a másikhoz igazodni. Iróniás barátnőm(későbbiekben I.B.,mert még sokszor fog előkerülni) elbeszélgetett a legjobb barátnőmmel(L.B.) és egy másik barátnőmmel(M.B.). Na, de a következő óránk is lyukas óra volt, akkor már négyen ültünk a fa árnyékában. A feszültség mérhető volt köztünk. A reggeli vita hatására még most sem beszélte, I.B.-vel, viszont megkértem L.B-t,hogy olvassa el,amit írtam. Mindig szívesen olvassa,na de most...minden egyes mondatot kiparodizált,és mindenki jót röhögött rajta. Persze,ez marha vicces lenne,ha egy vígjátékról lenne szó,de én drámát írok. Na,de ez nem volt elég. Elkezdték minden egyes hibámat kiparodizálni. Kezdve azzal,hogy utálom,ha tintás leszek(elkezdtek firkálni tollal), majd a vékony hangommal(,,hallod,még egy óvodásnak is mélyebb a hangja"), a külsőmmel(,,nem sül meg a zsírom?"), az aszexualitásommal(,,nézd, egymáson van két galamb. Nem aranyosak?" aha,fészket építettek), félek a hangyáktól, és még sok mással. Oké, 1-2 elcsattan viccként, de ennyit azért 45 perc alatt..,a durva az,hogy ebben annyira nem is volt szerepe I.B.-nek,akivel igazából vesztem össze. Ő csak az első poént adta, a többit meg csak élvezte. Őszintén mondom, ennyire ördöginek még egyiküket se láttam! A barátaim jól neveltek, kedvesek, valamelyikük még félrehúzódó is,de ez...soha,de SOHA nem néztem volna ki belőlük ezt. De igazából senkiből se(na jó,vannal extrém kivételek). Hiába is,felvettem a fake smilet, és nevettem, de valójában örlődtem magamban.
Aztán jött a péntek. Gondoltam, ma minden rendben lesz,kibékülök mindenkivel,netán bocsánatot is kérnek...annyira röhejesen naív vagyok még mindig:D én nem szoktam ilyen kijelentéseket tenni,de most kivételt teszek: Ez volt életem legrosszabb napja. Már az első órában összevesztem I.B.-vel, és egész nap durva dolgokkal dobálózott,valamint mások is elkezdtek apró megjegyzéseket tenni rám. Persze mutattam továbbra is,hogy mosolygok, de már nagyon ki voltam készülve. És akkor jött a délután. Végre otthon vagyok, gondoltam zenét hallgatok. Hát az egész országban nem volt net,gyerekek. És elkezdtem bőgni. Egyáltalán nem a net miatt,ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Amiért még ennyi szórakozás,ennyi jó se jár nekem az élettől. Én semmit se érdemlek meg,még a zenét se. Rejtvényezni meg nem akartam, mert akkor elkezd a fejemben járni,hogy ,,hagydd abba,hiszen túl hülye vagy hozzá, úgyis elrontod, na látod,én megmondtam". Úgyhogy sírva elkezdtem zabálni. Persze anya rámnyitott,és félreértelmezett mindent. Szerencsére megértette végül a helyzetet. Hogy azért sírok, mert egész nap hülyéztek, meg bántottak,tulajdonképpen minden rossz tulajdonságomat elővették,kihasználva azt,hogy az egész világon magamat csak én utálom a legjobban. Persze,amikor az öngyilkossággal meg vagdosással fenyegetőztem, akkor csak piszkáltak tovább,hogy gyenge vagyok. Pedig közben úgy beszéltek velem, mint akik a halálomat kívánják. Borzasztó érzés volt, de itthon már valósággal zúgott a fejemben a sok szenny. Gyűlölöm magam, gyűlölöm a világot,folyamatosan ez zakatolt a fejemben. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni. És akkor jött a legnagyobb rémálom: ruhavásárlást ajánlott fel anya. Könyörgöm, ezt még normális állapotban sem lehet velem megtenni,nemhogy idegösszeroppanás szélén. Úgyhogy jött egy hatalmas vita, majd croassaint zabálás. Mire megjött a net. Utána kezdtem csillapodni,de sokáig sokkolt állapotban voltam.
Szombaton megint fel kellett vennem a fake smilet, mert ballagási ebéden voltam. De persze,előtte be kell menni a ruhaboltba. Itt szembesültem,mennyire elhíztam. Ennyire kövér még sose voltam,és bizony anya is megjegyezte,hogy diétára és tornára van szükségem. Az irónikus megjegyzések persze most se maradhattak el tőlem, és mindenki nevetett rajtam. Hát,a szánó tekintetek is jobban estek volna,de ez.,,nagyon kiakasztott. Hát még a pólók...igaz, a 3ból 1 volt jó rám, a többinek hatalmas volt a válla,de anya megvette. A nadrágok is borzasztóan szorítottak, a hájam tolta őlet lefele, de azokat is megvettük. Fúj. Eleinte tisztára hulla voltam, egy zabáló zombi(jó kis alliteráció,tekintve,hogy amúgy nem bírom az ilyen apokalipszises agymenéseket), de hamar beilleszkedtem a beszélgetésbe. A gondok ott adódtak,amikor táncpartit szerveztek,és fel akartak engem ráncigálni. Hát,nehezen,de sikerült, háromszor is,de közben folyamatosan elnyomva éreztem magam. Pedig milyen szép emlék lehetne. Főleg,ha már vékony lennék. Mert akkor dícsérnének,büszke lehetnék magamra,de ami a legfontosabb:nem lennék depressziós,és nem remegne mindenem. Mert utóbbi zavart a legjobban. Volt fenékrázás,meg minden,amit el tudtok képzelni(na jó,ne eresszétek messzire a fantáziát), és nem mertem megcsinálni,mert rosszul éreztem magam. Mi van,ha észreveszik,hogy cicanadrág van rajtam? Kicsi a bugyi? Narancsbőrös vagyok? Nincs izmom? Miközben pont a velem táncolók voltak sortban meg mini szoknyában, én meg hosszú nadrágban. Semmi baj, nehezen,de túléltem. Volt néhány kínos beszélgetés is,de semmi baj. Este jutott idő egy kis chatelésre is, kibékültem a ,,harmadik"barátnőmmel, bár ő rá nem is voltam annyira mérges.
És őszintén mondom, a vasárnapról nem szándékoztam írni,de muszáj lesz. Délelőtt mise volt, L.B. kivételével mindenkivel találkoztam, ,,békét is eskettünk",úgyhogy nyugodt lélekkel távoztunk. Hát,ez megint megdőlt,micsoda rekord! Kezdjük I.B.-vel,mert ő egy egészen ,,speciális"eset. Gyakran mondja,hogy ilyen-olyan sütit süt,hm,de finom, meg zabál. Én már próbáltam nála finoman érdeklődni,hogy ezeket bosszantás céljából csinálja e, vagy mit akar ezzel elérni,erre az volt a válasza,ha annyira zavar,akkor abbahagyja. Hát nem hagyta,sőt...Ja,és a súlyát úgy tartja,hogy napi kétszer eszik, a reggelit kihagyja, olykor hány egy kicsit nagy zaba után, órákat jógázok,mert jólesik neki és néha beiktat fast napokat. Hát,neki genetikailag bevált, izmos maradt, és olyan lapos a hasa...kibaszottul irigyellem. De az én családomban...elég rájuk nézni. Nem reggeliznek rendesen,hoszt kövér mindenki. Én ezzel pedáloztam, neki,de most figyeljetek!!! Kiégtek ezen!!! Elkezdte mondogatni,hogy látod,sok reggelivel is kövér vagyok, meg ne nyavajogjak, mindennek ára van(eddig azt hajtogatta,hogy semmit se tesz a vékonyságáért,éppenhogy hízni akar,de ,,nem tud") gyenge vagyok a diétához, inkább éheztessem magam. Eskü,eddig semmilyen anorexiára utaló jelet nem adott, sőt,amikor voltam náluk, jóízűen evett, de most...mintha egy proanással beszélgetnék,olyanokat mondott nekem. A durva az,hogy ő bioszos,és neki kéne jobban tudnia,mennyire egészségtelen az a módszer,amit ő művel!!! Persze utána lealázott lelkileg is, szerinte csak mutatom a keményt, a lazát, de közben darabjaira vagyok hullva. Tudjátok mit? Igaza van. De továbbra is úgy gondolom, ezt nem így kellett volna tálalni. Én nem is vártam el tőle,hogy elkezdjen vígasztalni, csak ne tolta volna tovább a rizsát. Mert biza folytatta azzal,hogy mennyire szánalmas és idegesítő ez az önsajnálat, és pontosan tudom én is. Lehet,hogy tudom, de ha így is van, ezek a csírák mélyen vannak. Amikor ilyen megjegyzéseket teszek, sose azért teszem, hogy várjam az ellenkező válaszokat(jelen esetben éppen a rossz gondolatok támogatását kapom vissza,persze jogosan),hanem mert így adom ki magamból a feszültséget,és titkon mindig remélem,hogy ha már nem áldott meg az Isten humorral, akkor majd a szerencsétlenségemen lehet majd röhögni. Nem(: hurrá. Semmi baj,gyerekek,még egy dolog,amit el kell fogadni. Persze, csak nagyon nehéz felfogni,hogy 14 évesen itt tartok. Szétcseszve kívül belül. Egyre jobban romlok mentálisan,na,meg testileg is. Már 2 hete fáj a hátam, a fogam is durván szuvas, a bütykömről nem is beszélve,az is elkezdett sajogni. Elfog a sírás,amikor velem egyidőseket látok boldogan, egészségesen, csinosan. Én meg az ellenkezője vagyok. És nem,nem látom rosszul magam...sajnos igazam van,ahogy mindenki másnak is. Elérkezett egy pont a vitában,amikor nem írtam neki vissza. Mert mit írjak neki? Sérteget,ott,ahol fáj,és még ő mondja,hogy a nyavajgásaival bántom. Nem,nem azért,mert szomorú,amiért szenvedek,hanem mert butítom őt. Mivel buta vagyok. Butább,mint ő,és ez a lényeg. Ha egyszer visszakérdezek valamit,onnantól borul a dominó. Onnantól,hogy kipécézett, az agyam elkezdett jajjveszékelni,és mindent félreértelmez. És az állapot egyre romlik. Hát persze,hogy ilyenkor hülyéz és lenéz. Tehát elkezdtem másik barátnőmmel chatelni. Nagyon jókat nevettem vele,igazán ellazultam. Majd nekiálltam a ballagási búcsúbeszédet megírni. Nem tagadom, anya segített,de ő csak az ötletet adta. Másfél óra volt. Különlegesnek kellett lennie,és szerintünk az is lett. Na,de persze,hogy L.B. is csinált,mert miért ne. Át is küldte,és jókat nevettem rajta ugyan, de anyám is alkalmatlannak látta erre a hivatalos eseményre az olykor alpári fogalmazásmód és a sok párbeszéd miatt. Meg nem is egy osztály történetét meséli el,ahogyan kell,hanem rögtön egy aktuális napot ír le. Persze lehet ettől még jó írás, de nem idevaló. Na, L.B. és a másik barátnőm összefogott,és bár normális stílusban ugyan(ezért tisztelem őket)elkezdték,hogy az enyém sablonos, unalmas, béna, és komor. Hát igen,nem is vicceset kért a tanár. De tudjátok,amikor 2 helyről is kapod a rosszat, ráadásul mind a kettejük ugyanazt szajkózta...nagyon felidegesítettem magam, ezt már anyának el se mertem mondani.
Na,de hagyom a népet aludni. Végülis...aki genetikai hulladék,annak nincs joga panaszkodni az életére, mert nyavajgásával megbánt másokat, tisztára hülye és idegesítő. Meg amúgy is, az önsanyargatást is csak szórakozásból és feltűnési viszketegségből csinálja. Inkább hallna bele egy jó kis anorexiába,de ő a halált se érdemli meg, mert röhejes,ahogy fogalmaz.
Annyira sajnálom,hogy mégcsak most írok,és ez a bejegyzés se lesz az igazi, mert visszaemlékezésként fogom kiadni, nem pedig a jelenlegi érzéseimet adom át,de sajnos nincs sok időm mostanság. Pedig nagyon szeretek blogolni,mert látom,egyre több az érdeklődő! Nagyon jól esik másokat meghallgatni,és nem tagadom, nagyon szeretem itt kiadni magamból a rosszakat. A valóságban is egy ilyen őrlődő típus vagyok,és mindjárt meg is látjátok ennek a következményét, de egyre több megszólást kapok ezért. Persze a lelki sanyargatást éppen emiatt újabbak követik: miért nem fogom be a számat, törődjek bele, genetikai hulladékként semmihez sincs jogom, inkább dögölnék meg, ez a sorsom, a halált se érdemlem meg, stb...úgyhogy azt hiszem, messze ez az egész a legborzasztóbb korszakom. Persze senki se hiszi el, mindenki azt mondja,nyafogós vagyok, meg gyenge, és tudjátok mit? Igazuk van! Nem azért mondom ezt,mert befolyásolnak,hanem ezek a gondolatok már régóta bennem vannak,csak a ,,önbizalomnövelő-tréningeimmel",amelyeket házilag csináltam, mindig elvetettem ezeket a dolgokat. Csak ami késik,nem múlik,és hopp, a varázsbabokból valóban egy nagy paszuly nőtt ki. Tehát kellett egy külső megerősítés is,hogy ezek a mérgek valóban belém jussanak,nem pedig fordítva történt meg.
Na,de mik is a következmények? Nem véletlenül nevezem a blogon az iróniás barátnőmet iróniásnak. Csütörtökön pont ezzel volt vita. Én naív kislányként levittem a szünetre a ,,könyvem"(regény,amelyet füzetbe írok), és már ott voltak gondok,amikor ők inkább kiültek a napsütésbe, én meg gubbasztottam az árnyékban. Mert megfogadtam,hogy ha már a diétához gyenge vagyok,akkor bűnhődjek vastag nadrágokkal. Ezt már tavaly is elhatároztam,de persze 52 kilósan megbukott az elmélet. Na,de 60,5 kilósan legalább ehhez van egy kis ,,motivációm". A lényeg,hogy én majd megsültem már így is,mert úgy kell nekem, ők meg persze,hogy fáztak a lenge öltözékben(á,nem vagyok én irigy..,dehogyis). És egyikünk se akart a másikhoz igazodni. Iróniás barátnőm(későbbiekben I.B.,mert még sokszor fog előkerülni) elbeszélgetett a legjobb barátnőmmel(L.B.) és egy másik barátnőmmel(M.B.). Na, de a következő óránk is lyukas óra volt, akkor már négyen ültünk a fa árnyékában. A feszültség mérhető volt köztünk. A reggeli vita hatására még most sem beszélte, I.B.-vel, viszont megkértem L.B-t,hogy olvassa el,amit írtam. Mindig szívesen olvassa,na de most...minden egyes mondatot kiparodizált,és mindenki jót röhögött rajta. Persze,ez marha vicces lenne,ha egy vígjátékról lenne szó,de én drámát írok. Na,de ez nem volt elég. Elkezdték minden egyes hibámat kiparodizálni. Kezdve azzal,hogy utálom,ha tintás leszek(elkezdtek firkálni tollal), majd a vékony hangommal(,,hallod,még egy óvodásnak is mélyebb a hangja"), a külsőmmel(,,nem sül meg a zsírom?"), az aszexualitásommal(,,nézd, egymáson van két galamb. Nem aranyosak?" aha,fészket építettek), félek a hangyáktól, és még sok mással. Oké, 1-2 elcsattan viccként, de ennyit azért 45 perc alatt..,a durva az,hogy ebben annyira nem is volt szerepe I.B.-nek,akivel igazából vesztem össze. Ő csak az első poént adta, a többit meg csak élvezte. Őszintén mondom, ennyire ördöginek még egyiküket se láttam! A barátaim jól neveltek, kedvesek, valamelyikük még félrehúzódó is,de ez...soha,de SOHA nem néztem volna ki belőlük ezt. De igazából senkiből se(na jó,vannal extrém kivételek). Hiába is,felvettem a fake smilet, és nevettem, de valójában örlődtem magamban.
Aztán jött a péntek. Gondoltam, ma minden rendben lesz,kibékülök mindenkivel,netán bocsánatot is kérnek...annyira röhejesen naív vagyok még mindig:D én nem szoktam ilyen kijelentéseket tenni,de most kivételt teszek: Ez volt életem legrosszabb napja. Már az első órában összevesztem I.B.-vel, és egész nap durva dolgokkal dobálózott,valamint mások is elkezdtek apró megjegyzéseket tenni rám. Persze mutattam továbbra is,hogy mosolygok, de már nagyon ki voltam készülve. És akkor jött a délután. Végre otthon vagyok, gondoltam zenét hallgatok. Hát az egész országban nem volt net,gyerekek. És elkezdtem bőgni. Egyáltalán nem a net miatt,ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Amiért még ennyi szórakozás,ennyi jó se jár nekem az élettől. Én semmit se érdemlek meg,még a zenét se. Rejtvényezni meg nem akartam, mert akkor elkezd a fejemben járni,hogy ,,hagydd abba,hiszen túl hülye vagy hozzá, úgyis elrontod, na látod,én megmondtam". Úgyhogy sírva elkezdtem zabálni. Persze anya rámnyitott,és félreértelmezett mindent. Szerencsére megértette végül a helyzetet. Hogy azért sírok, mert egész nap hülyéztek, meg bántottak,tulajdonképpen minden rossz tulajdonságomat elővették,kihasználva azt,hogy az egész világon magamat csak én utálom a legjobban. Persze,amikor az öngyilkossággal meg vagdosással fenyegetőztem, akkor csak piszkáltak tovább,hogy gyenge vagyok. Pedig közben úgy beszéltek velem, mint akik a halálomat kívánják. Borzasztó érzés volt, de itthon már valósággal zúgott a fejemben a sok szenny. Gyűlölöm magam, gyűlölöm a világot,folyamatosan ez zakatolt a fejemben. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni. És akkor jött a legnagyobb rémálom: ruhavásárlást ajánlott fel anya. Könyörgöm, ezt még normális állapotban sem lehet velem megtenni,nemhogy idegösszeroppanás szélén. Úgyhogy jött egy hatalmas vita, majd croassaint zabálás. Mire megjött a net. Utána kezdtem csillapodni,de sokáig sokkolt állapotban voltam.
Szombaton megint fel kellett vennem a fake smilet, mert ballagási ebéden voltam. De persze,előtte be kell menni a ruhaboltba. Itt szembesültem,mennyire elhíztam. Ennyire kövér még sose voltam,és bizony anya is megjegyezte,hogy diétára és tornára van szükségem. Az irónikus megjegyzések persze most se maradhattak el tőlem, és mindenki nevetett rajtam. Hát,a szánó tekintetek is jobban estek volna,de ez.,,nagyon kiakasztott. Hát még a pólók...igaz, a 3ból 1 volt jó rám, a többinek hatalmas volt a válla,de anya megvette. A nadrágok is borzasztóan szorítottak, a hájam tolta őlet lefele, de azokat is megvettük. Fúj. Eleinte tisztára hulla voltam, egy zabáló zombi(jó kis alliteráció,tekintve,hogy amúgy nem bírom az ilyen apokalipszises agymenéseket), de hamar beilleszkedtem a beszélgetésbe. A gondok ott adódtak,amikor táncpartit szerveztek,és fel akartak engem ráncigálni. Hát,nehezen,de sikerült, háromszor is,de közben folyamatosan elnyomva éreztem magam. Pedig milyen szép emlék lehetne. Főleg,ha már vékony lennék. Mert akkor dícsérnének,büszke lehetnék magamra,de ami a legfontosabb:nem lennék depressziós,és nem remegne mindenem. Mert utóbbi zavart a legjobban. Volt fenékrázás,meg minden,amit el tudtok képzelni(na jó,ne eresszétek messzire a fantáziát), és nem mertem megcsinálni,mert rosszul éreztem magam. Mi van,ha észreveszik,hogy cicanadrág van rajtam? Kicsi a bugyi? Narancsbőrös vagyok? Nincs izmom? Miközben pont a velem táncolók voltak sortban meg mini szoknyában, én meg hosszú nadrágban. Semmi baj, nehezen,de túléltem. Volt néhány kínos beszélgetés is,de semmi baj. Este jutott idő egy kis chatelésre is, kibékültem a ,,harmadik"barátnőmmel, bár ő rá nem is voltam annyira mérges.
És őszintén mondom, a vasárnapról nem szándékoztam írni,de muszáj lesz. Délelőtt mise volt, L.B. kivételével mindenkivel találkoztam, ,,békét is eskettünk",úgyhogy nyugodt lélekkel távoztunk. Hát,ez megint megdőlt,micsoda rekord! Kezdjük I.B.-vel,mert ő egy egészen ,,speciális"eset. Gyakran mondja,hogy ilyen-olyan sütit süt,hm,de finom, meg zabál. Én már próbáltam nála finoman érdeklődni,hogy ezeket bosszantás céljából csinálja e, vagy mit akar ezzel elérni,erre az volt a válasza,ha annyira zavar,akkor abbahagyja. Hát nem hagyta,sőt...Ja,és a súlyát úgy tartja,hogy napi kétszer eszik, a reggelit kihagyja, olykor hány egy kicsit nagy zaba után, órákat jógázok,mert jólesik neki és néha beiktat fast napokat. Hát,neki genetikailag bevált, izmos maradt, és olyan lapos a hasa...kibaszottul irigyellem. De az én családomban...elég rájuk nézni. Nem reggeliznek rendesen,hoszt kövér mindenki. Én ezzel pedáloztam, neki,de most figyeljetek!!! Kiégtek ezen!!! Elkezdte mondogatni,hogy látod,sok reggelivel is kövér vagyok, meg ne nyavajogjak, mindennek ára van(eddig azt hajtogatta,hogy semmit se tesz a vékonyságáért,éppenhogy hízni akar,de ,,nem tud") gyenge vagyok a diétához, inkább éheztessem magam. Eskü,eddig semmilyen anorexiára utaló jelet nem adott, sőt,amikor voltam náluk, jóízűen evett, de most...mintha egy proanással beszélgetnék,olyanokat mondott nekem. A durva az,hogy ő bioszos,és neki kéne jobban tudnia,mennyire egészségtelen az a módszer,amit ő művel!!! Persze utána lealázott lelkileg is, szerinte csak mutatom a keményt, a lazát, de közben darabjaira vagyok hullva. Tudjátok mit? Igaza van. De továbbra is úgy gondolom, ezt nem így kellett volna tálalni. Én nem is vártam el tőle,hogy elkezdjen vígasztalni, csak ne tolta volna tovább a rizsát. Mert biza folytatta azzal,hogy mennyire szánalmas és idegesítő ez az önsajnálat, és pontosan tudom én is. Lehet,hogy tudom, de ha így is van, ezek a csírák mélyen vannak. Amikor ilyen megjegyzéseket teszek, sose azért teszem, hogy várjam az ellenkező válaszokat(jelen esetben éppen a rossz gondolatok támogatását kapom vissza,persze jogosan),hanem mert így adom ki magamból a feszültséget,és titkon mindig remélem,hogy ha már nem áldott meg az Isten humorral, akkor majd a szerencsétlenségemen lehet majd röhögni. Nem(: hurrá. Semmi baj,gyerekek,még egy dolog,amit el kell fogadni. Persze, csak nagyon nehéz felfogni,hogy 14 évesen itt tartok. Szétcseszve kívül belül. Egyre jobban romlok mentálisan,na,meg testileg is. Már 2 hete fáj a hátam, a fogam is durván szuvas, a bütykömről nem is beszélve,az is elkezdett sajogni. Elfog a sírás,amikor velem egyidőseket látok boldogan, egészségesen, csinosan. Én meg az ellenkezője vagyok. És nem,nem látom rosszul magam...sajnos igazam van,ahogy mindenki másnak is. Elérkezett egy pont a vitában,amikor nem írtam neki vissza. Mert mit írjak neki? Sérteget,ott,ahol fáj,és még ő mondja,hogy a nyavajgásaival bántom. Nem,nem azért,mert szomorú,amiért szenvedek,hanem mert butítom őt. Mivel buta vagyok. Butább,mint ő,és ez a lényeg. Ha egyszer visszakérdezek valamit,onnantól borul a dominó. Onnantól,hogy kipécézett, az agyam elkezdett jajjveszékelni,és mindent félreértelmez. És az állapot egyre romlik. Hát persze,hogy ilyenkor hülyéz és lenéz. Tehát elkezdtem másik barátnőmmel chatelni. Nagyon jókat nevettem vele,igazán ellazultam. Majd nekiálltam a ballagási búcsúbeszédet megírni. Nem tagadom, anya segített,de ő csak az ötletet adta. Másfél óra volt. Különlegesnek kellett lennie,és szerintünk az is lett. Na,de persze,hogy L.B. is csinált,mert miért ne. Át is küldte,és jókat nevettem rajta ugyan, de anyám is alkalmatlannak látta erre a hivatalos eseményre az olykor alpári fogalmazásmód és a sok párbeszéd miatt. Meg nem is egy osztály történetét meséli el,ahogyan kell,hanem rögtön egy aktuális napot ír le. Persze lehet ettől még jó írás, de nem idevaló. Na, L.B. és a másik barátnőm összefogott,és bár normális stílusban ugyan(ezért tisztelem őket)elkezdték,hogy az enyém sablonos, unalmas, béna, és komor. Hát igen,nem is vicceset kért a tanár. De tudjátok,amikor 2 helyről is kapod a rosszat, ráadásul mind a kettejük ugyanazt szajkózta...nagyon felidegesítettem magam, ezt már anyának el se mertem mondani.
Na,de hagyom a népet aludni. Végülis...aki genetikai hulladék,annak nincs joga panaszkodni az életére, mert nyavajgásával megbánt másokat, tisztára hülye és idegesítő. Meg amúgy is, az önsanyargatást is csak szórakozásból és feltűnési viszketegségből csinálja. Inkább hallna bele egy jó kis anorexiába,de ő a halált se érdemli meg, mert röhejes,ahogy fogalmaz.
Szia drága,bár régi az írásod,érdeklődnék,hogy van most a lelked.Remélem javultak a dolgok,de ha mégsem,nagyon szívesen beszélgetnék Veled.Ha szeretnél egy igaz barátot,aki sosem fog bántani,itt vagyok.<3
VálaszTörlés