Egy kis binge, egy kis diéta, és egy csipetnyi fatorexia
(A súlyos nyelvtani hibákért elnézést kérek, borzasztóan laggol a tablet billentyűzete. Higgyétek el,engem zavar a legjobban)
Sziasztok! Nagyon régen találkoztunk, rengeteg minden történt azóta. De vegyük röviden sorra az előzményeket,mielőtt még rátérnék a lényegre.
Miután szerdán kiadtam az utolsó bejegyzésem, a bingéről és a gyengeségről írtam, egyszerűen nem estek jól az egészséges kaják,és másfél napig bírtam. Úgyhogy az egész hét a további zabálásról szólt, bár a naplót továbbra is vezettem, voltak megdöbbentő eredmények is,és a kilók is csúsztak felfele. Mígnem pénteken elhatároztam, hogy bizony elég ebből, borzalmas, ahogy kinézek, kezdjünk el csökkenteni. Ehhez a gondolkodásmódhoz az is kellett,hogy anya megtalálja a dugi fiókomat. Mert bizony reggel kilógva hagytam a sütis zacskót. A legdurvább az,hogy a szembesítés közben össze-vissza nevetgéltem, mintsem izgultam vagy magyarázkodtam volna. Nem tagadtam, elmondta ismét, amit nyáron és ősszel is:nem szeretem kidobni őket a kukába,mert akkor meglátják, és rögtön szidnak,vagy ami rosszabb,gúnyolnak. Az esetet gyorsan megbeszéltük, bármiféle következmény nélkül. Aznap már ,,csak"2600kcalt ettem,így szombatra belőttem a 2300at. Na, de ezt a napot szükséges kifejtenem. Fogalmam sincs,hogyan tudtam magamban tartani az érzéseimet. Délelőtt elmentünk ruhát vásárolni, a lehető legrosszabbkor, hízás és binge után, felpuffadt hassal. Már reggel hétkor szorongtam az egésztől. A bajt tovább tetézte az,hogy semmilyen ruhát nem találtam arra,hogy kimehessek a városba, minden szűk és kényelmetlen volt rajtam. Nagy nehezen találtam, de borzasztóan éreztem magam,hátmég a boltban. Mindenhol ruhák,és a legrosszabb az,hogy gyönyörű pólók,pont az én ízlésem. A szabás már más téma. Az elején feszengtem, aztán egyre jobban feloldódtam,és elkezdtem élvezni,így összeválogattunk 7pólót és 2 nadrágot. Utóbbiakkal kezdtem, mert úgy éreztem, azok biztos jók lesznek rám,és nem is csalódtam: tökéletesek voltak, és nagyon jól éreztem magam bennük. Streccsesek voltak,mégsem látszódtt meg a bugyim vonala, ízlésesség határán belül maradtak,és még a hasamat is leszorították(: na,a pólókkal már hatalmas problémák adódtak. Ami jó volt vállba, az iszonyat szűk volt a hasamon, ami jó volt a hasamon, majd leesett a vállamról. Hiába választottam a ,,tükörbe nem nézek, a minta érdekel"taktikát, tudtam,éreztem, hogy mi az,ami tényleg nevetséges rajtam. 1 póló volt olyan,amire azt mondtam,ez kényelmes, a többit nagy szívfájdalommal visszavitettem,és közben jókat nevettem rajta,mert mindegyik egyre nevetségesebb lett. Majd anya elment továbbiakat nézni,és ott ültem vagy 10percig a fülkében, csendben, csak én,és a hurkáim. És a sírni akarásból könnyhullatás lett. Nem akartam elhinni,hogy komolyan ennyit érek. Nincs jogom ruhát válogatni,csak azt vehetem fel,ami jó rám, mintha és szabás ide vagy oda. Na,anya megérkezett 4 pólóval, természetesen egyik se tetszett, de ez van. Felpróbáltam az elsőt, és majdnem levágtam egy hatalmas hisztit,mert ez volt a legborzalmasabb: szűk has,hatalmas váll. Úgyhogy a többi hármat azonnal eltűntettem, mivel azok is ugyanilyenek voltak. Tehát 11 pólóból sikerült 1et összehozni!!!!!!!! KÉT ÓRA ALATT!!!!! Na,de hogy egy kicsit feszegessük még a húrt,mert nem voltam ám eléggé kiakadva,tényleg neeeeem, mennjünk el máshova is!(: na, a következő állomáson már nem is a fiatal korosztályhoz mentünk, a tinihez,hanem a plus sizehoz!!!! Megjegyzem, anyám is itt válogat a nagy túlsúlyával,és 1-2 méret választ el minket!!!!!! Ez brutális,hiába vagyok nála 2 centivel magasabb,az semmi. Úgyhogy jöhettek a bő ruhák, amelyek az extrakicsi vállam és kidodorodó seggem miatt kétszer nagyobbnak mutatnak,ráadásul kényelmetlenek számomra, zavaróak, és egyáltalán nem az én stílusomat tükrözik. Itt már a ruhák válogatása közben is sírtam,és többen néztek rám szánakozva, már anyám is megsajnált a végén,és átérezte a helyzetem. Felpróbáltam 5öt, ebből 1 volt olyan,ami tényleg tetszett, hiába volt még ezen kívül 3 jó rám. Anya nem erőltette,látta,hogy azokat tényleg rühellem,így belőlük csak 1et vettünk meg, az első fajtából pedig vittünk még 1-2 másik színűt. Ez telt 1 órába. Otthon csak ültem az ágyamon, semmihez se volt kedvem, legszívesebben meghaltam volna. Aztán jött az ötlet,hogy mennjek el a motoros napra az iróniás barátnőmmel. Ez hirtelen ötlet volt, de végül összejött(én gyűlölöm a motorokat, ő viszont imádja). A ruhával most is voltak gondok,nem találtam megfelelő öltözéket, de a lényeg,hogy valóban jól szórakoztam,elengedtem a problémámat és a külsőmet, jókat nevettem. A nap végén viszont volt egy őszinte beszélgetésünk. Kitálaltam neki a dugifiókról, a hízásról, a BEDről, a diétáról, a fatorexiáról, sőt, még a nem létező szerelmi életemről is(nemhogy semlegesek számomra a fiúk, de undorodom az emberek közelségétől, vagyis nagy valószínűséggel aszexuális vagyok. Oké, ilyen korban nem lehet megállapítani, de én tényleg egyik nem iránt sem érzek érdeklődést, vagy tetszést, a szerelem szótól is rosszul vagyok, jajj...és mondhatjátok,hogy gyerekes vagyok, de akkor mennjetek a fenébe, sok r,bancismerősömnél százszor érettebb vagyok, hiába voltak már egy csomó fiúval, az érettség nem az identitástól függ). Ő majdnem elkezdett sírni,kifejezte,mennyire büszke rám,amiért elmondtam ezeket és továbbra is próbálkozom. Én is úgy éreztem, hogy hatalmas terhet vettek le rólam. Azt mondta,bármikor fordulhatok hozzá ilyen témában, meghallgat, tanácsot ad,nem ítél el. Tehát nagy erővel vágtam neki a vasárnapnak,erősnek éreztem magam az életmódváltáshoz,egyszerűen visszatért a normális étvágyam,sőt, biciklizni is elmentem. Így teltek a hétköznapok is: reggeli torna, annyi zöldség és gyümölcs, amennyi jól esik(!!!), de kalóriát és a makrókat folyamatosan számoltam,esszerint találtam ki új recepteket,és még a víz is jólesett. Annyira kirobbanó formában voltam, egészen csütörtök délutánig,amikor egy mozdulattal levertem a mécsest az asztalról. Ugyanis hamarabb ebédeltem a kelleténél, amivel nincs gond, de fura mód már 2 órakor éhes lettem újra. Még a zenehallgatás se segített, komoly éhség jött rám. Így beszélgetésbe elegyedtem az iróniás barátnőmmel, azzal a hátsó szándékkal(melyet be is vallottam neki, de nem hitte el),hogy kicsikarom belőle azt,hogy leírja:egyek, de keveset. Megtörtént, már elő is vette, a dzsemet, a vajat és a kenyeret,de valamiért csaknem akart lemenni a torkomon. Csak néztem magam elé. Visszavonultam zenét hallgatni, de 2 szám után már a lekvárosbödönben találtam magam,és felfaltam a felét 300g kenyérrel. Na, utána még ettem egy kis csokit is, legyen egy kis bűntudatom. Majd hallgattam tovább a dalokat,mintha mi sem történt volna. Pénteken folytattam, de olyan szinten,hogy már előkerült a bevásárlás is. Ének órán röhögőroham jött rám, dőlt belőlem a sok hülyeség, teljesen megőrültem. Az utána levő órán viszont ijesztő fordulatot vett a hangulatom. Rámtört a depresszió, nyomott volt az arcom,meg akartam halni! A bajt tetézte,hogy néhány barátnőm kapott ballagási képet a másik osztály néhány diákjától,én meg nem. Kirekesztettnek éreztem magam, sőt, csúnyának,mert az övék nagyon szép lett, míg az enyém hányadék(még nincs kész,de láttuk a betekintőket és...hagyjuk)Vettem 1 crossaintot, 1 csigát, csak a szokásosat. De nem volt elég,a kisboltot is meglátogattam, 3szor biztos körbejártam,nem néztek ám hülyének. Így maradtam a Waffelini-Moments kombónál. De olyan éhes voltam már ekkor,hogy muszáj volt felbontanom a Milkás ostyát, és abban a pillanatban megbántam, mert jött 2 osztálytársam. Hálistennek velük nagyon jól kijövök, nem azok a piszkálódós,bunkó fajták, de a lehető legrosszabbul jött ki a beszélgetés. Elcsodálkoztak(irónikus módon), és olyanokat mondtak,hogy dehát mit képzelek magamról, én nem ehetek ilyeneket!!! Én zavaromban kínálgattam őket, magyaráztam,hogy most az egyszer, csak néha, de nem értették meg. Nyilvánvalóan csak viccelődtek,nekik ez természetes,ilyen a stílusuk, de a baj az,hogy valóban nem tudják felfogni,mekkora súlyuk van a szavaiknak, hiába voltak szarkasztikusak,sőt,talán ez még ront is a helyzeten.Na,de ha ez nem lenne elég, nem sokkal később megjelent egy kevésbé kedves ismerősöm, aki imád másokon gúnyolódni,de a normál hangvételű köszönésen kívül semmit se mondott. Na,ez aztán tényleg megdöbbentett. De így is annyira szégyeltem magam. Tuti,hogy elkezdik pletykálni, hogy csak látszólag diétázom,valójában zabálok. Ezt eddig is pedzegették,de mostmár tuti közröhej tárgya leszek,de a legborzalmasabb: mostmár van valóságalapja,mitöbb,tagadni se tudom. Bűnös vagyok,aki várja az ítéletét. Reménykedik a börtönben, a szabadságra nem is mer gondolni, mert tudja, a kivégzés lesz a jutalma. Szinte sírva tekertem haza, és 1 óra alatt tömtem magamba a vásárolt dolgok mellett 1,5(de inkább 2)kürtöskalácsot, fél tábla csokoládét(de a nagyból, csoda folytán nem vették éazre,oedig bontatlán volt) és 2 nagy adág zabkását. Este aztán jó sokáig zenét hallgattam,nem is mertem összeszámolni,mennyit ettem.
És akkor itt a szombát. Nekem minden hétvégém pocsék,de a mai napi különösen. Ötkor keltem, bingeltem lekváros kenyérből,majd visszaaludtam,és 10-11 óráig forgolódtam! Eléggé magam alatt voltam, ekkorra sikerült realizálnom az újabb pusztítást, melyből nincs kiút. És miért nincs? Mert túlságosan kötődöm az ételhez. Durva, de ördögi módon élvezem az ízeket, a sok kaját. Ennek ellenére mindig ugyánabból zabálok,és kezd unalmas lenni,de egyszerűen ,,félek"1alkalmat is elhalasztani. Mondjuk pilóta helyett roládot veszek. Vagy a pékségben pizzaszeletet és mákos tekercset kérek. De ilyen sosincs,mert nekem a megszokott ízek kellenek. Na, ebédre csak sikerült egy kis csirkemellet és kölest letolnom,bár előbbiből rámtört a binge. A délután viszont viszi a pálmát. Mit kell csinálni unalom esetén, ha van nálad 3 megfejtetlen rejtvényfüzet is? Természetesen félredobni őket,és proanás oldalakat és képeket böngészgetni. Tehát visszatértem a téli szenvedélyemhez. És az irigységből hirtelen vágyakozás lett. Komolyan elkezdtem azt fontolgatni,hogy lemegyek 500kcalra, netán fastolok. Nem érdekel az egészség, a visszahízás, én próbáltam jól,de nem ment. És néhány kép megtekintése után elfogott a ,,lebegni akarás,az üresség, és a lágyság" milyen ,,jó"volt 1-1,5 évvel ezelőtt anorexiásnak lenni. De szerintem nem bírnám, sőt, hamar rájönne mindenki,és még ettől se tudnék fogyni, a bingéről nem is beszélve. Na, ötlet elvetve,de maradandó sebet hagyott a fejemben. A ,,legyek e megint anás,vagy sem"kérdés megvitatása mellett a másik szórakozásom az ,,anya,elmész a boltba?"című játék volt. Mert ugyé nincs kenyér, mert felzabáltam, és amúgy is:egyedül akarok lenni ebben a kibaszott házban,és kurva hangosan akarom hallgatni a zenét,valamint ribanc és elmebeteg együttes keverékeként ,,mozogni"rá. Szerintem vagy 10szer megkérdeztem,de NEM volt rá a válasz.
Kifutok az időből. Vagy már ki is futottam, mint a tej zabkásakészítésnél(basszus,megint a kaja,látjátok?). Persze, hülyeség és frusztráló,ha az ember a fogyókúrába határidőkkel vág bele,de borzasztó belegondolni,mennyire nincs már esélyem újrakezdeni. És nem arról van szó,hogy ballagáson nem lehetek még 52 kg se(mert lassan 59vagyok,tejóég), hanem hogy itt van mindjárt az osztálykirándulás, a DÖK nap, és még sok más,ahol szerettem volna megérdemelten enni,amit megkívánok, a versenysúlyommal, kontrolláltan. Ha belekezdenék,akkor szigorúan csinálnám, és a bukás biztos lenne(márcsak étlehiány miatt is). Ehelyett nézhetik a többiek,hogy kövéren zabálok. A legijesztőbb mégis az,hogy az életem önmagát ismétli. Téli diéta, tavaszi hízás, életmódváltás, binge és diéta keveréke. És ez nagyon felkavaró. Szavakkal nem lehet leírni. Eddig se tudtam irányítani a dolgokaz megfelelően,de mostmár aztán végképp. Sodródom a folyóban. Jól esnek a hűsítő hullámok, kívülről azt mutatom,hogy vidám vagyok, de a felszín alatt érzem,hogy a kövér feltépik a talpamat és a lábszáramat, és percek választanak el a keserves elvérzéstől. Fáj a lelkem,fáj a testem. Mindenem fáj,pedig semmim sincsen. Mert én is egy senki vagyok. Mégpedig üres. De közben tele vagyok étellel. A hasam csak tágul, fáj a nem létező izom, a lábam egyré narancsbőrösebb, striásabb,még a bokámon is reng a háj. Hiába hordok karkötőt és fülbevalót, a tokát, a csúnya arcot, az egyre szarabb minőségű hajat nem lehet rejtegetni. Ez vagyok én. Nevetséges bohócbaba,akit elszabtak. De nagyon. És bármit raksz rá, szánalmas marad. Na, de jön a nyári szünet is:nyaralás(már most beleborzongok, semmi kedvem sincs menni,de leginkább a hely miatt. A tavalyit is megszívtuk, az idei még rosszabbakat ígér...de a barátaim persze mediterránba mennek. Már ettől sírhatnékom van), összejövetelek(junk food kikerülhetetlenek) és amikor anya dolgozik, a nagy zenehallgatás mellett az Aldit is meg kell járni egy kis tiramisuért és vaníliás kekszért. Tehát tuti hízás. Na,és jön a kollégium, jó lett volna fitten érkezni,de mindegy. A túlsúly, a depresszió, a bűntudat, a binge rabja vagyok és leszek örökre. cukorbeteg leszek, levágják a lábam, és szingliként fogok meghalni gyomor és szívproblémákkal. Egész fiatalon. Állás nélkül. Szegényen.
Mindig ez van. Keményen dolgozok a külsőmért, de a végén csak rosszabb lesz. Sose felejtem el,amikor 4kiló plusszal az alábbi beszélgetés zajlott le barátnőm (genetikaikag fogyott 10kilót,zsírból, rohadtul irigy vagyok rá)és a taná között
T:Milyen csinos lettél! Tán diétázol?
B:köwzönöm. Nem.
T: jót tett a fogyás. Akkor sportoltál?
B:Csak jógáztam
T:Látszik,hogy nem lustálkodtál,mint egyesek
Örökre beleégett az agyamba. Majdnem sírtam. Én naponta 3,5 órát sportoltam, keményen diétáztam,mégsem látszik a sok munka, a napban való izzadás, a főzésre szánt órák. Most is könnyezem, mert megint ezt élem. Hiába edzettem rendesen, javítottam az önbizalmamon, ettem egészségesen, még kövérebben, depressziósan, névetséges külsővel fogok elballagni és megérkezni az új suliba,és ezzel megpecsételve életem örökre. Mert nem lesz több esély SOHA!!! Az életem a magyarázkodásról,zúgevésről,meg talán a zenehallgatásról fog szólni. Ez az én utam. Ez van.
Itt ülök a szobámban. Könnyes szemekkel várom a pizzát. Várom a halálos ítéletet.
Sziasztok! Nagyon régen találkoztunk, rengeteg minden történt azóta. De vegyük röviden sorra az előzményeket,mielőtt még rátérnék a lényegre.
Miután szerdán kiadtam az utolsó bejegyzésem, a bingéről és a gyengeségről írtam, egyszerűen nem estek jól az egészséges kaják,és másfél napig bírtam. Úgyhogy az egész hét a további zabálásról szólt, bár a naplót továbbra is vezettem, voltak megdöbbentő eredmények is,és a kilók is csúsztak felfele. Mígnem pénteken elhatároztam, hogy bizony elég ebből, borzalmas, ahogy kinézek, kezdjünk el csökkenteni. Ehhez a gondolkodásmódhoz az is kellett,hogy anya megtalálja a dugi fiókomat. Mert bizony reggel kilógva hagytam a sütis zacskót. A legdurvább az,hogy a szembesítés közben össze-vissza nevetgéltem, mintsem izgultam vagy magyarázkodtam volna. Nem tagadtam, elmondta ismét, amit nyáron és ősszel is:nem szeretem kidobni őket a kukába,mert akkor meglátják, és rögtön szidnak,vagy ami rosszabb,gúnyolnak. Az esetet gyorsan megbeszéltük, bármiféle következmény nélkül. Aznap már ,,csak"2600kcalt ettem,így szombatra belőttem a 2300at. Na, de ezt a napot szükséges kifejtenem. Fogalmam sincs,hogyan tudtam magamban tartani az érzéseimet. Délelőtt elmentünk ruhát vásárolni, a lehető legrosszabbkor, hízás és binge után, felpuffadt hassal. Már reggel hétkor szorongtam az egésztől. A bajt tovább tetézte az,hogy semmilyen ruhát nem találtam arra,hogy kimehessek a városba, minden szűk és kényelmetlen volt rajtam. Nagy nehezen találtam, de borzasztóan éreztem magam,hátmég a boltban. Mindenhol ruhák,és a legrosszabb az,hogy gyönyörű pólók,pont az én ízlésem. A szabás már más téma. Az elején feszengtem, aztán egyre jobban feloldódtam,és elkezdtem élvezni,így összeválogattunk 7pólót és 2 nadrágot. Utóbbiakkal kezdtem, mert úgy éreztem, azok biztos jók lesznek rám,és nem is csalódtam: tökéletesek voltak, és nagyon jól éreztem magam bennük. Streccsesek voltak,mégsem látszódtt meg a bugyim vonala, ízlésesség határán belül maradtak,és még a hasamat is leszorították(: na,a pólókkal már hatalmas problémák adódtak. Ami jó volt vállba, az iszonyat szűk volt a hasamon, ami jó volt a hasamon, majd leesett a vállamról. Hiába választottam a ,,tükörbe nem nézek, a minta érdekel"taktikát, tudtam,éreztem, hogy mi az,ami tényleg nevetséges rajtam. 1 póló volt olyan,amire azt mondtam,ez kényelmes, a többit nagy szívfájdalommal visszavitettem,és közben jókat nevettem rajta,mert mindegyik egyre nevetségesebb lett. Majd anya elment továbbiakat nézni,és ott ültem vagy 10percig a fülkében, csendben, csak én,és a hurkáim. És a sírni akarásból könnyhullatás lett. Nem akartam elhinni,hogy komolyan ennyit érek. Nincs jogom ruhát válogatni,csak azt vehetem fel,ami jó rám, mintha és szabás ide vagy oda. Na,anya megérkezett 4 pólóval, természetesen egyik se tetszett, de ez van. Felpróbáltam az elsőt, és majdnem levágtam egy hatalmas hisztit,mert ez volt a legborzalmasabb: szűk has,hatalmas váll. Úgyhogy a többi hármat azonnal eltűntettem, mivel azok is ugyanilyenek voltak. Tehát 11 pólóból sikerült 1et összehozni!!!!!!!! KÉT ÓRA ALATT!!!!! Na,de hogy egy kicsit feszegessük még a húrt,mert nem voltam ám eléggé kiakadva,tényleg neeeeem, mennjünk el máshova is!(: na, a következő állomáson már nem is a fiatal korosztályhoz mentünk, a tinihez,hanem a plus sizehoz!!!! Megjegyzem, anyám is itt válogat a nagy túlsúlyával,és 1-2 méret választ el minket!!!!!! Ez brutális,hiába vagyok nála 2 centivel magasabb,az semmi. Úgyhogy jöhettek a bő ruhák, amelyek az extrakicsi vállam és kidodorodó seggem miatt kétszer nagyobbnak mutatnak,ráadásul kényelmetlenek számomra, zavaróak, és egyáltalán nem az én stílusomat tükrözik. Itt már a ruhák válogatása közben is sírtam,és többen néztek rám szánakozva, már anyám is megsajnált a végén,és átérezte a helyzetem. Felpróbáltam 5öt, ebből 1 volt olyan,ami tényleg tetszett, hiába volt még ezen kívül 3 jó rám. Anya nem erőltette,látta,hogy azokat tényleg rühellem,így belőlük csak 1et vettünk meg, az első fajtából pedig vittünk még 1-2 másik színűt. Ez telt 1 órába. Otthon csak ültem az ágyamon, semmihez se volt kedvem, legszívesebben meghaltam volna. Aztán jött az ötlet,hogy mennjek el a motoros napra az iróniás barátnőmmel. Ez hirtelen ötlet volt, de végül összejött(én gyűlölöm a motorokat, ő viszont imádja). A ruhával most is voltak gondok,nem találtam megfelelő öltözéket, de a lényeg,hogy valóban jól szórakoztam,elengedtem a problémámat és a külsőmet, jókat nevettem. A nap végén viszont volt egy őszinte beszélgetésünk. Kitálaltam neki a dugifiókról, a hízásról, a BEDről, a diétáról, a fatorexiáról, sőt, még a nem létező szerelmi életemről is(nemhogy semlegesek számomra a fiúk, de undorodom az emberek közelségétől, vagyis nagy valószínűséggel aszexuális vagyok. Oké, ilyen korban nem lehet megállapítani, de én tényleg egyik nem iránt sem érzek érdeklődést, vagy tetszést, a szerelem szótól is rosszul vagyok, jajj...és mondhatjátok,hogy gyerekes vagyok, de akkor mennjetek a fenébe, sok r,bancismerősömnél százszor érettebb vagyok, hiába voltak már egy csomó fiúval, az érettség nem az identitástól függ). Ő majdnem elkezdett sírni,kifejezte,mennyire büszke rám,amiért elmondtam ezeket és továbbra is próbálkozom. Én is úgy éreztem, hogy hatalmas terhet vettek le rólam. Azt mondta,bármikor fordulhatok hozzá ilyen témában, meghallgat, tanácsot ad,nem ítél el. Tehát nagy erővel vágtam neki a vasárnapnak,erősnek éreztem magam az életmódváltáshoz,egyszerűen visszatért a normális étvágyam,sőt, biciklizni is elmentem. Így teltek a hétköznapok is: reggeli torna, annyi zöldség és gyümölcs, amennyi jól esik(!!!), de kalóriát és a makrókat folyamatosan számoltam,esszerint találtam ki új recepteket,és még a víz is jólesett. Annyira kirobbanó formában voltam, egészen csütörtök délutánig,amikor egy mozdulattal levertem a mécsest az asztalról. Ugyanis hamarabb ebédeltem a kelleténél, amivel nincs gond, de fura mód már 2 órakor éhes lettem újra. Még a zenehallgatás se segített, komoly éhség jött rám. Így beszélgetésbe elegyedtem az iróniás barátnőmmel, azzal a hátsó szándékkal(melyet be is vallottam neki, de nem hitte el),hogy kicsikarom belőle azt,hogy leírja:egyek, de keveset. Megtörtént, már elő is vette, a dzsemet, a vajat és a kenyeret,de valamiért csaknem akart lemenni a torkomon. Csak néztem magam elé. Visszavonultam zenét hallgatni, de 2 szám után már a lekvárosbödönben találtam magam,és felfaltam a felét 300g kenyérrel. Na, utána még ettem egy kis csokit is, legyen egy kis bűntudatom. Majd hallgattam tovább a dalokat,mintha mi sem történt volna. Pénteken folytattam, de olyan szinten,hogy már előkerült a bevásárlás is. Ének órán röhögőroham jött rám, dőlt belőlem a sok hülyeség, teljesen megőrültem. Az utána levő órán viszont ijesztő fordulatot vett a hangulatom. Rámtört a depresszió, nyomott volt az arcom,meg akartam halni! A bajt tetézte,hogy néhány barátnőm kapott ballagási képet a másik osztály néhány diákjától,én meg nem. Kirekesztettnek éreztem magam, sőt, csúnyának,mert az övék nagyon szép lett, míg az enyém hányadék(még nincs kész,de láttuk a betekintőket és...hagyjuk)Vettem 1 crossaintot, 1 csigát, csak a szokásosat. De nem volt elég,a kisboltot is meglátogattam, 3szor biztos körbejártam,nem néztek ám hülyének. Így maradtam a Waffelini-Moments kombónál. De olyan éhes voltam már ekkor,hogy muszáj volt felbontanom a Milkás ostyát, és abban a pillanatban megbántam, mert jött 2 osztálytársam. Hálistennek velük nagyon jól kijövök, nem azok a piszkálódós,bunkó fajták, de a lehető legrosszabbul jött ki a beszélgetés. Elcsodálkoztak(irónikus módon), és olyanokat mondtak,hogy dehát mit képzelek magamról, én nem ehetek ilyeneket!!! Én zavaromban kínálgattam őket, magyaráztam,hogy most az egyszer, csak néha, de nem értették meg. Nyilvánvalóan csak viccelődtek,nekik ez természetes,ilyen a stílusuk, de a baj az,hogy valóban nem tudják felfogni,mekkora súlyuk van a szavaiknak, hiába voltak szarkasztikusak,sőt,talán ez még ront is a helyzeten.Na,de ha ez nem lenne elég, nem sokkal később megjelent egy kevésbé kedves ismerősöm, aki imád másokon gúnyolódni,de a normál hangvételű köszönésen kívül semmit se mondott. Na,ez aztán tényleg megdöbbentett. De így is annyira szégyeltem magam. Tuti,hogy elkezdik pletykálni, hogy csak látszólag diétázom,valójában zabálok. Ezt eddig is pedzegették,de mostmár tuti közröhej tárgya leszek,de a legborzalmasabb: mostmár van valóságalapja,mitöbb,tagadni se tudom. Bűnös vagyok,aki várja az ítéletét. Reménykedik a börtönben, a szabadságra nem is mer gondolni, mert tudja, a kivégzés lesz a jutalma. Szinte sírva tekertem haza, és 1 óra alatt tömtem magamba a vásárolt dolgok mellett 1,5(de inkább 2)kürtöskalácsot, fél tábla csokoládét(de a nagyból, csoda folytán nem vették éazre,oedig bontatlán volt) és 2 nagy adág zabkását. Este aztán jó sokáig zenét hallgattam,nem is mertem összeszámolni,mennyit ettem.
És akkor itt a szombát. Nekem minden hétvégém pocsék,de a mai napi különösen. Ötkor keltem, bingeltem lekváros kenyérből,majd visszaaludtam,és 10-11 óráig forgolódtam! Eléggé magam alatt voltam, ekkorra sikerült realizálnom az újabb pusztítást, melyből nincs kiút. És miért nincs? Mert túlságosan kötődöm az ételhez. Durva, de ördögi módon élvezem az ízeket, a sok kaját. Ennek ellenére mindig ugyánabból zabálok,és kezd unalmas lenni,de egyszerűen ,,félek"1alkalmat is elhalasztani. Mondjuk pilóta helyett roládot veszek. Vagy a pékségben pizzaszeletet és mákos tekercset kérek. De ilyen sosincs,mert nekem a megszokott ízek kellenek. Na, ebédre csak sikerült egy kis csirkemellet és kölest letolnom,bár előbbiből rámtört a binge. A délután viszont viszi a pálmát. Mit kell csinálni unalom esetén, ha van nálad 3 megfejtetlen rejtvényfüzet is? Természetesen félredobni őket,és proanás oldalakat és képeket böngészgetni. Tehát visszatértem a téli szenvedélyemhez. És az irigységből hirtelen vágyakozás lett. Komolyan elkezdtem azt fontolgatni,hogy lemegyek 500kcalra, netán fastolok. Nem érdekel az egészség, a visszahízás, én próbáltam jól,de nem ment. És néhány kép megtekintése után elfogott a ,,lebegni akarás,az üresség, és a lágyság" milyen ,,jó"volt 1-1,5 évvel ezelőtt anorexiásnak lenni. De szerintem nem bírnám, sőt, hamar rájönne mindenki,és még ettől se tudnék fogyni, a bingéről nem is beszélve. Na, ötlet elvetve,de maradandó sebet hagyott a fejemben. A ,,legyek e megint anás,vagy sem"kérdés megvitatása mellett a másik szórakozásom az ,,anya,elmész a boltba?"című játék volt. Mert ugyé nincs kenyér, mert felzabáltam, és amúgy is:egyedül akarok lenni ebben a kibaszott házban,és kurva hangosan akarom hallgatni a zenét,valamint ribanc és elmebeteg együttes keverékeként ,,mozogni"rá. Szerintem vagy 10szer megkérdeztem,de NEM volt rá a válasz.
Kifutok az időből. Vagy már ki is futottam, mint a tej zabkásakészítésnél(basszus,megint a kaja,látjátok?). Persze, hülyeség és frusztráló,ha az ember a fogyókúrába határidőkkel vág bele,de borzasztó belegondolni,mennyire nincs már esélyem újrakezdeni. És nem arról van szó,hogy ballagáson nem lehetek még 52 kg se(mert lassan 59vagyok,tejóég), hanem hogy itt van mindjárt az osztálykirándulás, a DÖK nap, és még sok más,ahol szerettem volna megérdemelten enni,amit megkívánok, a versenysúlyommal, kontrolláltan. Ha belekezdenék,akkor szigorúan csinálnám, és a bukás biztos lenne(márcsak étlehiány miatt is). Ehelyett nézhetik a többiek,hogy kövéren zabálok. A legijesztőbb mégis az,hogy az életem önmagát ismétli. Téli diéta, tavaszi hízás, életmódváltás, binge és diéta keveréke. És ez nagyon felkavaró. Szavakkal nem lehet leírni. Eddig se tudtam irányítani a dolgokaz megfelelően,de mostmár aztán végképp. Sodródom a folyóban. Jól esnek a hűsítő hullámok, kívülről azt mutatom,hogy vidám vagyok, de a felszín alatt érzem,hogy a kövér feltépik a talpamat és a lábszáramat, és percek választanak el a keserves elvérzéstől. Fáj a lelkem,fáj a testem. Mindenem fáj,pedig semmim sincsen. Mert én is egy senki vagyok. Mégpedig üres. De közben tele vagyok étellel. A hasam csak tágul, fáj a nem létező izom, a lábam egyré narancsbőrösebb, striásabb,még a bokámon is reng a háj. Hiába hordok karkötőt és fülbevalót, a tokát, a csúnya arcot, az egyre szarabb minőségű hajat nem lehet rejtegetni. Ez vagyok én. Nevetséges bohócbaba,akit elszabtak. De nagyon. És bármit raksz rá, szánalmas marad. Na, de jön a nyári szünet is:nyaralás(már most beleborzongok, semmi kedvem sincs menni,de leginkább a hely miatt. A tavalyit is megszívtuk, az idei még rosszabbakat ígér...de a barátaim persze mediterránba mennek. Már ettől sírhatnékom van), összejövetelek(junk food kikerülhetetlenek) és amikor anya dolgozik, a nagy zenehallgatás mellett az Aldit is meg kell járni egy kis tiramisuért és vaníliás kekszért. Tehát tuti hízás. Na,és jön a kollégium, jó lett volna fitten érkezni,de mindegy. A túlsúly, a depresszió, a bűntudat, a binge rabja vagyok és leszek örökre. cukorbeteg leszek, levágják a lábam, és szingliként fogok meghalni gyomor és szívproblémákkal. Egész fiatalon. Állás nélkül. Szegényen.
Mindig ez van. Keményen dolgozok a külsőmért, de a végén csak rosszabb lesz. Sose felejtem el,amikor 4kiló plusszal az alábbi beszélgetés zajlott le barátnőm (genetikaikag fogyott 10kilót,zsírból, rohadtul irigy vagyok rá)és a taná között
T:Milyen csinos lettél! Tán diétázol?
B:köwzönöm. Nem.
T: jót tett a fogyás. Akkor sportoltál?
B:Csak jógáztam
T:Látszik,hogy nem lustálkodtál,mint egyesek
Örökre beleégett az agyamba. Majdnem sírtam. Én naponta 3,5 órát sportoltam, keményen diétáztam,mégsem látszik a sok munka, a napban való izzadás, a főzésre szánt órák. Most is könnyezem, mert megint ezt élem. Hiába edzettem rendesen, javítottam az önbizalmamon, ettem egészségesen, még kövérebben, depressziósan, névetséges külsővel fogok elballagni és megérkezni az új suliba,és ezzel megpecsételve életem örökre. Mert nem lesz több esély SOHA!!! Az életem a magyarázkodásról,zúgevésről,meg talán a zenehallgatásról fog szólni. Ez az én utam. Ez van.
Itt ülök a szobámban. Könnyes szemekkel várom a pizzát. Várom a halálos ítéletet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése