#mystory Az utolsó csepp a pohárban
Sziasztok! Elérkeztünk az utolsó #mystorymhoz, ami talán az egyik legsokkolóbb,legőszintébb írásom lesz. Nem csak azért,mert ez a legfrissebb (és remélhetőleg utolsó) evészavaros korszakom,hanem mert erről az időről senki sem sejtett semmit,senki sem tudott semmit, ezidáig...mert most lerántom a leplet 2017 decemberéről.
Ugye az adventi időszakban minden ember boldogságban várja a szentestét, az utcák és a házak ki vannak díszítve, a város szívében nagy vásári hangulat van, a gyerekek vidáman korcsolyáznak, és finomabbnál finomabb ételek vannak a terítéken. Nekem mégis ez volt a legdepressziósabb korszakom,még az anorexiásnál is durvább,hiszen hasonlított a bipoláris zavarhoz,esetleg még az is volt. Az iskolában a vidám gyerek voltam, otthon pedig alig beszéltem valakihez élőben. Ugye onnan kezdődött,hogy egy estén bezabáltam lekváros kenyérből,elpattant bennem valami,és feladtam a diétát. Egy durva kanyart vett a táplálkozásom. Másnap mintha már megint az a BEDes gyerek lettem volna,mint nyáron. A 3000 kcalos napok visszatértek, és képzelhetitek,ez több,mint kétszer annyi,mint amennyit én ettem fogyókúra alatt!!! Tehát a gyors hízás hamar a barátom lett, 1 hét alatt 2 kg ment fel!!! A hirtelen lecsökkent fehérje miatt azt a pici izmot is elveszítettem,amit 2,5 hónap alatt felszedtem, és mindenem narancsbőrös lett. Reggelire mindig lekváros kenyeret zabáltam,és képes voltam felkelni hajnali ötkor,hogy úgy tudjak zabálni,hogy senki se lát. Aztán a látszt kedvéért egy ideig vittem túrókrémet természetesen cukormentes keksszel,azt viszont már senki se tudhatta,hogy valójában 3 evőkanál cukor van benne. Ebédre semmit se vittem, néha kimentem a pékségbe,és meghúztam magam egy kakaós csigával vagy nutellás croassainttal, de a legtöbbször éheztettem magam egészen estéig. Persze csak akkor,ha itthon voltak a szüleim,márpedig az ritka volt. A legtöbbször,kihasználva az egyedüllétet, pudingot vagy tejbegrízt főztem,étcsokoládékat,később rizses csokikat faltam. Nyári szünetben még volt erőm lemenni a boltba,de ezúttal még ahhoz se volt erőm. Ugyanis el kezdtem hanyagolni a társaságot. Eleinte ez csak úgy kezdődött,hogy nem találkozgattam a barátaimmal, aztán jött a ,,nem akarok suliba menni", ami azért feltűnt a szüleimnek,hiszen nagyon szeretek iskolába járni(bár mostanába nem annyira,de erről vasárnap fogok mesélni),a végén pedig már sehova se mentem el,de szószerint. A kevés vitamintól egy hét alatt megbetegedtem,és féltem az orvoshoz elmenni,mert utoljára anorexiásként látott. Tök vicces,hogy ugyanúgy télen,evés zavarban, nem normális súllyal,erős náthával. Kiírt 3 napra,de olyan szinten zaklattam anyát,hogy hadd maradjak itthon,hogy végül egy egész hetet hiányoztam. A barátaimmal nem tartottam a kapcsolatot, a szüleimmel se beszéltem sokat, csak élveztem,hogy napi 8 órát zenehallgatással tölthetek(nesze neked,fülgyulladás) és annyit és azt ehettem,amit csak akartam. Ekkor jött divatba nálam a dupla adag bolognai és az extramézes zabkása, de 100 g zabból ám! Mert nemhogy a junkfoodokból,de még a kicsit is egészséges dolgokból se tudtam már meghúzni a határt. Ennek ellenére zöldségek,gyümölcsök,sőt,húsok se fértek le a torkomon(kivéve a spagettinél). Egy idő után mindenki kezdett aggódni,hogy hogyan lehet az,hogy hízok,fogynak a kaják rendesen, de mégsem látnak enni. A zöldségek megromlottak,a húst is ki kellett dobni,ennek ellenére a csokiból egyre kevesebb van,és pénzt is szoktam kérni kajára. A legelején anorexiára gyanakodtak,és imádtam,hogy mindeki azt hiszi,kitartóan fogyókúrázom. Sőt,elkezdtem egyre kevesebbszer enni egyre többet,hogy éhes legyek. Csak aztán megtalálták a csoki papírokat,a pékséges blokkokat, és egyszer egy kotlát is véltek felfedezni a szüleim a fiókomba, mivel ráégett a tejbegríz. Na,itt már azért eléggé feltűnt nekik,hogy valami nagyon nincs rendben,és ez a lány nem hogy nem éhezik,hanem kipukkadásig falja magát. Mindig vártam,hogy elmenjenek hazulról a szüleim,és akkor faltam a túrókrémet, a cukormentes kekszet, na,meg persze az étcsokit. Ez olyan szintre hágott,hogy nem mentem el karácsonyi vásárba se,inkább 3 órán keresztül hallgattam zenét egy hatalmas adag csokis keksz társaságával. A zene és az étel lett a legjobb barátom. A ruháimat kezdtem kinőni, és páran már kezdték is megjegyezni,hogy híztam,mi lett a diétánmal. A legdurvább viszont az,hogy hiába értem el a legnagyobb súlyomat, én vékonynak láttam magam,és törekedtem arra,minnél többet egyek és hízzak. Csupán a puffadás zavart,de az se annyira. És amikor volt családi össszejövetel,nem sajnáltam kimutatni az étel iránti imádatomat,amit elémraktak,azt gyorsan felfaltam. Aztán elkezdtem szövögetni egy légből kapott álmot,az életmódváltást. Akkor vettem elő egy füzetet,írtam össze a céljaimat, az étrendem,külömböző szépségápolási praktikát. Ez a láz 1 hétig tartott,aztán amikor kezdtem rájönni,hogy mindjárt itt 2018, belekezdtem az eszeveszett raktározásba. Csakhogy ezúttal zavart,és téli szünetben már anorexiás blogokat olvastam. Olyan szinten beleitta magát a gondolataimba ez a ,,propaganda", hogy úgy éreztem,én is anorexiás akarok lenni. Esténként ,,i hate myself", ,,i want to die", és anorexiás képekkel ostoroztam magam. Rengetegszer aludtam el sírva,hogy én miért nem vagyok szép, és sovány,azaz csinos. Hülye vagyok,semmit se érek,meg kéne halnom. És ,,imádtam" ezt a szemléletet. ,,örömöm" leltem abban,hogy végre ,,reálisan" tudom magam látni,és tudok uralkodni az egóm felett. Karácsony környékén már csak reggeliztem,ebédre rántottát ettem,persze sajttal és kolbásszal,vacsorára pedig túrókrémet és jó sok kekszet. Így próbáltam magam ,,éheztetni", mivel 1000 kcallal csökkentettem a napi adagot. Aztán kezdtem el blogot írni. És azóta is itt vagyok. Bennem volt a kezdésnél,hogy ez biztos csak egy fellángolás,el fogok veszni,és maradok a BED burkában,de úgy látszik,az élni akarás győzött. Bár jelenleg hullámvölgyben vagyok,amiről majd vasárnap fogok beszélni,ennek ellenére büszke vagyok arra,hogy egyes dolgokon túl tudtam lenülni. Hiába szeretek fogalmazni,eleinte nehezemre esett a blogot írni,de azóta a szenvedélyemmé vált. Vagy pld a sport. Hiszem,hogy meg tudom csinálni,nem adom fel,és végül meg is csinálom. Aztán ott az étkezés,az egy hónapig no junkfood célt túl is teljesítettem! Az önbizalmam rengeteget nőtt. És tudjátok,minden vihar után szivárvány van,és a sikeres emberek azért értek el annyi mindent,mert a kudarc után felálltak. Szeretnék Nektek köszönetet mondani,hogy olvastok,és egymást motiváljuk. Nagyon hálás vagyok nektek! Legyen szép napotok!
Ugye az adventi időszakban minden ember boldogságban várja a szentestét, az utcák és a házak ki vannak díszítve, a város szívében nagy vásári hangulat van, a gyerekek vidáman korcsolyáznak, és finomabbnál finomabb ételek vannak a terítéken. Nekem mégis ez volt a legdepressziósabb korszakom,még az anorexiásnál is durvább,hiszen hasonlított a bipoláris zavarhoz,esetleg még az is volt. Az iskolában a vidám gyerek voltam, otthon pedig alig beszéltem valakihez élőben. Ugye onnan kezdődött,hogy egy estén bezabáltam lekváros kenyérből,elpattant bennem valami,és feladtam a diétát. Egy durva kanyart vett a táplálkozásom. Másnap mintha már megint az a BEDes gyerek lettem volna,mint nyáron. A 3000 kcalos napok visszatértek, és képzelhetitek,ez több,mint kétszer annyi,mint amennyit én ettem fogyókúra alatt!!! Tehát a gyors hízás hamar a barátom lett, 1 hét alatt 2 kg ment fel!!! A hirtelen lecsökkent fehérje miatt azt a pici izmot is elveszítettem,amit 2,5 hónap alatt felszedtem, és mindenem narancsbőrös lett. Reggelire mindig lekváros kenyeret zabáltam,és képes voltam felkelni hajnali ötkor,hogy úgy tudjak zabálni,hogy senki se lát. Aztán a látszt kedvéért egy ideig vittem túrókrémet természetesen cukormentes keksszel,azt viszont már senki se tudhatta,hogy valójában 3 evőkanál cukor van benne. Ebédre semmit se vittem, néha kimentem a pékségbe,és meghúztam magam egy kakaós csigával vagy nutellás croassainttal, de a legtöbbször éheztettem magam egészen estéig. Persze csak akkor,ha itthon voltak a szüleim,márpedig az ritka volt. A legtöbbször,kihasználva az egyedüllétet, pudingot vagy tejbegrízt főztem,étcsokoládékat,később rizses csokikat faltam. Nyári szünetben még volt erőm lemenni a boltba,de ezúttal még ahhoz se volt erőm. Ugyanis el kezdtem hanyagolni a társaságot. Eleinte ez csak úgy kezdődött,hogy nem találkozgattam a barátaimmal, aztán jött a ,,nem akarok suliba menni", ami azért feltűnt a szüleimnek,hiszen nagyon szeretek iskolába járni(bár mostanába nem annyira,de erről vasárnap fogok mesélni),a végén pedig már sehova se mentem el,de szószerint. A kevés vitamintól egy hét alatt megbetegedtem,és féltem az orvoshoz elmenni,mert utoljára anorexiásként látott. Tök vicces,hogy ugyanúgy télen,evés zavarban, nem normális súllyal,erős náthával. Kiírt 3 napra,de olyan szinten zaklattam anyát,hogy hadd maradjak itthon,hogy végül egy egész hetet hiányoztam. A barátaimmal nem tartottam a kapcsolatot, a szüleimmel se beszéltem sokat, csak élveztem,hogy napi 8 órát zenehallgatással tölthetek(nesze neked,fülgyulladás) és annyit és azt ehettem,amit csak akartam. Ekkor jött divatba nálam a dupla adag bolognai és az extramézes zabkása, de 100 g zabból ám! Mert nemhogy a junkfoodokból,de még a kicsit is egészséges dolgokból se tudtam már meghúzni a határt. Ennek ellenére zöldségek,gyümölcsök,sőt,húsok se fértek le a torkomon(kivéve a spagettinél). Egy idő után mindenki kezdett aggódni,hogy hogyan lehet az,hogy hízok,fogynak a kaják rendesen, de mégsem látnak enni. A zöldségek megromlottak,a húst is ki kellett dobni,ennek ellenére a csokiból egyre kevesebb van,és pénzt is szoktam kérni kajára. A legelején anorexiára gyanakodtak,és imádtam,hogy mindeki azt hiszi,kitartóan fogyókúrázom. Sőt,elkezdtem egyre kevesebbszer enni egyre többet,hogy éhes legyek. Csak aztán megtalálták a csoki papírokat,a pékséges blokkokat, és egyszer egy kotlát is véltek felfedezni a szüleim a fiókomba, mivel ráégett a tejbegríz. Na,itt már azért eléggé feltűnt nekik,hogy valami nagyon nincs rendben,és ez a lány nem hogy nem éhezik,hanem kipukkadásig falja magát. Mindig vártam,hogy elmenjenek hazulról a szüleim,és akkor faltam a túrókrémet, a cukormentes kekszet, na,meg persze az étcsokit. Ez olyan szintre hágott,hogy nem mentem el karácsonyi vásárba se,inkább 3 órán keresztül hallgattam zenét egy hatalmas adag csokis keksz társaságával. A zene és az étel lett a legjobb barátom. A ruháimat kezdtem kinőni, és páran már kezdték is megjegyezni,hogy híztam,mi lett a diétánmal. A legdurvább viszont az,hogy hiába értem el a legnagyobb súlyomat, én vékonynak láttam magam,és törekedtem arra,minnél többet egyek és hízzak. Csupán a puffadás zavart,de az se annyira. És amikor volt családi össszejövetel,nem sajnáltam kimutatni az étel iránti imádatomat,amit elémraktak,azt gyorsan felfaltam. Aztán elkezdtem szövögetni egy légből kapott álmot,az életmódváltást. Akkor vettem elő egy füzetet,írtam össze a céljaimat, az étrendem,külömböző szépségápolási praktikát. Ez a láz 1 hétig tartott,aztán amikor kezdtem rájönni,hogy mindjárt itt 2018, belekezdtem az eszeveszett raktározásba. Csakhogy ezúttal zavart,és téli szünetben már anorexiás blogokat olvastam. Olyan szinten beleitta magát a gondolataimba ez a ,,propaganda", hogy úgy éreztem,én is anorexiás akarok lenni. Esténként ,,i hate myself", ,,i want to die", és anorexiás képekkel ostoroztam magam. Rengetegszer aludtam el sírva,hogy én miért nem vagyok szép, és sovány,azaz csinos. Hülye vagyok,semmit se érek,meg kéne halnom. És ,,imádtam" ezt a szemléletet. ,,örömöm" leltem abban,hogy végre ,,reálisan" tudom magam látni,és tudok uralkodni az egóm felett. Karácsony környékén már csak reggeliztem,ebédre rántottát ettem,persze sajttal és kolbásszal,vacsorára pedig túrókrémet és jó sok kekszet. Így próbáltam magam ,,éheztetni", mivel 1000 kcallal csökkentettem a napi adagot. Aztán kezdtem el blogot írni. És azóta is itt vagyok. Bennem volt a kezdésnél,hogy ez biztos csak egy fellángolás,el fogok veszni,és maradok a BED burkában,de úgy látszik,az élni akarás győzött. Bár jelenleg hullámvölgyben vagyok,amiről majd vasárnap fogok beszélni,ennek ellenére büszke vagyok arra,hogy egyes dolgokon túl tudtam lenülni. Hiába szeretek fogalmazni,eleinte nehezemre esett a blogot írni,de azóta a szenvedélyemmé vált. Vagy pld a sport. Hiszem,hogy meg tudom csinálni,nem adom fel,és végül meg is csinálom. Aztán ott az étkezés,az egy hónapig no junkfood célt túl is teljesítettem! Az önbizalmam rengeteget nőtt. És tudjátok,minden vihar után szivárvány van,és a sikeres emberek azért értek el annyi mindent,mert a kudarc után felálltak. Szeretnék Nektek köszönetet mondani,hogy olvastok,és egymást motiváljuk. Nagyon hálás vagyok nektek! Legyen szép napotok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése