,,olyan vagyok,mint egy terepmintás cipő"
Szerettem volna pénteken kiadni egy bejegyzést, de most 4 napot kell összefoglalnom,ami nagyon nehéz lesz. Mert most a lelkem nagyon fáj. És nem könnyű megnyílni.
Csütörtök
Reggel újra megcsináltam a rutinom, de hiába voltak sikerélményeim napközben is, délutánra már olyan voltam,mint a mosott szar. Nem éreztem azt a boldogságot, ami még egy hete bejárta a testem, inkább szenvedésnek fogtam fel a napokat. Oké, nem ettem félre, megcsináltam a sportot, ápoltam az arcom, de valami hiányzott a lelkemnek. A zene mindig felszabadít, de az elmúlt napokban még ezt a hatást se sikerült elérnem. Este aztán ránéztem az üzeneteimre, és majdnem leesett az állam. A lány, akivel összevesztem, még szerda este írt egy privátüzenetet, amiben folytatta az alázásomat, és durvábban fejezte ki a véleményét,mint előtte. Aztán minden kötél elszakadt bennem, mert a telefon tárhelye végképp felmondta a szolgálatot, nem tudtam ezt megbeszélni az egyik legjobb barátnőmmel, és még anyukámmal is ordibáltam. Fél óra elteltével sikerült megjavítani, és kiöntöttem a lelkem az ismerősömnek. Mert én eddig is abban a hibában voltam,hogy még olyan rossz tulajdonságokat is magaménak tudtam, ami nem is volt rám igaz, és ebből próbálok gyógyulni, de ez a nagyobb vita még rosszabb állapotba mozdított át. Úgy éreztem, mintha egy terepmintás cipő lennék,ami próbálja lesikálni magáról a rányomtatott sárfoltokat. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Tulajdonképpen azon kattogott az agyam,hogy ha eddig túl kevés rossz tulajdonságot gondoltam magamnak, és egy szörnyeteg vagyok, azért,amiért bebeszélek magamnak jó tulajdonságokat,hátha egy nap el is hiszem, és valósak lesznek. Hát igen,naív vagyok, az első fázisig el is jutok, de a hazugságból sosem lesz igazság, ahogy kutyából sertésszalonna se. Az undor után pedig rámjöttek a keserves gondolatok is. Hogy még a halált se érdemlem meg, nem lehetek öngyilkos, végig kell szenvednem az életet. És persze az anorexia és az orthorexia versengése se maradt el: ,,ne egyél kenyeret, se zabot, élj fehérjén és zöldségen meg gyümölcsön! Kibírod te 1200 kcallal, és tornázz napi 1 órát!" ,,Lásd be, szenvedsz! Semmire nem mész a fogyókúráddal! Inkább dobj össze valami nyalánkságot, és zabáljál,mint régen!" A fejem majd szétdurrant. Úgyhogy nem bírtam tovább, és mindent elmondtam anyukámnak,aki szerencsére végighallgatott. Rájöttünk,hogy minden lelki bajom a túlsúlyomból származik,és ha lefogynék, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lennék, lenne motivációm,megszűnnének a lelki, és testi bajaim is. Mert bizony a heves szívverés egyre többször előfordul. Reggel, felkelés után, iskolába menet, néha torna közben is. Tehát ez a dolog sem a táplálkozástól függ,hanem a lelkemtől. Jó tudni. Végül még aznap este kibékültem a lánnyal, és nyugodtabban mehettem aludni. Ha esetleg olvasod ezt, akkor szeretném,ha tudnád,hogy nem azért írtam le mindenki szeme láttára ezt a dolgot,mert utállak, bosszút akarok állni rajtad,vagy csak rossz híredet akarom terjeszteni,hanem a blog szempontjából lényegesnek tartottam. Mert szeretném a lelki bajaimat az olvasóknak átadni, és ahhoz,hogy megértsenek, tudniuk kellett erről a dologról. Remélem nem haragszol, mert nem akarlak ezzel a dologgal hergelni. Köszi(:
Péntek
Azt hittem,hogy a tegnapi hercehurca után a napom rosszul fog indulni,de nem. Megint maradt egy kis időm pihenni a suli előtt,első órában pedig összedobtam egy hibátlan matek dogát, ami egy kicsit lendített a napomon. Aznap jó óráim voltak, és egész jól telt, mintha az erő újra kezdett volna belém visszaáramlani. Otthon is minden simán ment, beszélgettem a szüleimmel, zenét hallgattam, videókat néztem, és netezgettem is. A sport se maradhatott el. Egyébként nagyon sajnálom,hogy nem írok az egészséges életmódom menetéről többet, de jelen esetben fontosabbnak tartom a lelki bajaim megoldását és vázolását,mintsem a mindennapos salátáim leírogatását(félreértés ne essék,szeretem őket,és egyre szívesebben fogyasztom)
Szombat
Mindig felkészülök a hétvégékre, hogy már megint unalmasak lesznek, de ilyen szarat,gyerekek...nem a semittevéssel van baj,mert azt éppen még túléltem,hanem a hangulatom volt a pokol mélyén. Kezdjük ott,hogy reggel megméreckedtem, és 1 hét alatt 3 dekát sikerült fogynom. Három kib.szott dekagrammot. Ez a szám végképp elvette az életkedvem. Jó,tudom,nem a mérleg a mérvadó,de az a baj,hogy a tükörben se veszek észre változást. Illetve de, mert a fatorexia előzményének tünete kezd előjönni,hogy mégis csak vékony vagyok még hájasan is, meg hogy kövérebben sokkal jobban néznék ki. Oké,fogadjuk el magunkat, de akárhányszor elhaladok egy egész alakos tükör mellett(mert nálunk olyan nincs,hihi) vagy akár csak egy ablak előtt, rámtör a csúf igazság,hogy még mindig kövérebbnek nézek ki,mint amennyi valójában vagyok. Egyrészt, másrészt tudni kell,hogy egy ideig,amikor még orthorexiás voltam,hetente készítettem fotókat,amelyeken pomtosan jól látszódott,hogy mennyire stagnálok,csak ezeket a BED és a fatorexia miatt később töröltem. Egy kicsivel később újra próbálkoztam,de erről az időszakról az új #mystorym-ban fogok mesélni,remélhetőleg hamarosan. A lényeg,hogy ezúttal nem folyamodtam ehhez a megoldáshoz, mert annyira undorodom a képektől,de bevallom,néha elkap a kíváncsiság,és csinálok néhány fotót,mint pld szombat délután is. Nos,a látvány a vártnál is jobban sokkolt,ugyanis észrevettem,hogy hiába eszek több fehérjét,egyre jobban lóg mindenhol a hájam. Na,ez volt az utolsó csepp a pohárban, megtelt a bögre,és árvízként árasztotta el a kiszáradt tenger medencéjét. Egész délután nem szóltam senkihez,csak dünnyögtem magamban. A legjobb,hogy ilyen állapotban kellett boltba mennem, és nagyon nehezemre esett. Anyám pedig,hogy tovább rontsa a helyzetem, megjegyezte a 291 kcalos zabkásámra,hogy jó nagy adag. Ezt számtalanszor megemlítette már sok étkezésemnél is,de erről szintúgy fogok még mesélni egy mystorym-ban. Nos, ezután megint zenét hallgattam,szokás szerint ugyanazokat,majd lenyomtam egy fél órás erősítő edzést, és immáron csirkesalátával a hasamban folytattam a dalolást,egészen este fél 11ig.
Vasárnap
Messze a legrosszabb nap volt,mégpedig azért,mert ezúttal a reggeli rutin se sikerült. Délelőtt felraktam a hajpakolást,amit most sikerült az előírt ideig fent hagyni, és mosás közben áhítozva vártam a végeredményt. Fésülés közben érződött a változás, sokkal selymesebb és egyenesebb lett, viszont az eredmény a minimum elvártnál is rosszabb lett. Hiába fésültem ki,ugyanolyan kócos, szétálló, rasztaszerű maradt,sőt,még töredezettebb,mint előtte. Nagyon megrettentem, nem akartam hinni a szememnek, pedig minden olyan jól ment. Fésülgettem, simitgattam, és semmi, csak rosszabb lett. Tehát bánatom,csalódottságom ismét a zenébe bújtattam. Kezdem úgy érezni,hogy zene számomra a bűnbeesést, a vígasztalódást, az unaloműzést, a jutalmat, a kikapcsolódást és még sok minden mást jelent. Képes vagyok programokat lemondani, vagy a szüleimet elküldeni itthonról,hogy kedvenceimet hangosan hallgassam, ha bánatos vagyok,rögtön belefeledkezek, ha valamit jól csináltam, örömmel használom, ha nincs mit csinálnom, folyamatosan azt bújom, tulajdonképpen szinte mindig ezt csinálom. Kezdem úgy érezni magam,mint aki súlyos függő. Mert állandóan azon kattog az agyam,mikor,mit,és hogyan fogok hallgatni. Na, de visszatérve a fellegekből, a nap további részét sorozatnézésnek,böngészésnek, tanulásnak szenteltem, de természetesen az edzés, az étkezés, és a főzés is kapott időt. Tudom, korán van még ahhoz,hogy lezárjam a hetet, de mivel nagyon reménykedem benne,hogy mostmár nem szolgálhatok információval, késő délután fejezem be mondandóm. Ezt a bejegyzést pedig a következő ígéretekkel fogom befejezni: visszatérek a meditációhoz, próbálok inkább a szeretteimmel, mintsem a zenével tölteni a szabadidőm, többet mosolygok, megcsinálom a rutinokat (arcápolás, fogmosás, stb.) 1 hét múlva elmondom,végül sikerült e betartanom,és nagyon remélem, nem fogok/unk csalódni. Sziasztok!(:
Csütörtök
Reggel újra megcsináltam a rutinom, de hiába voltak sikerélményeim napközben is, délutánra már olyan voltam,mint a mosott szar. Nem éreztem azt a boldogságot, ami még egy hete bejárta a testem, inkább szenvedésnek fogtam fel a napokat. Oké, nem ettem félre, megcsináltam a sportot, ápoltam az arcom, de valami hiányzott a lelkemnek. A zene mindig felszabadít, de az elmúlt napokban még ezt a hatást se sikerült elérnem. Este aztán ránéztem az üzeneteimre, és majdnem leesett az állam. A lány, akivel összevesztem, még szerda este írt egy privátüzenetet, amiben folytatta az alázásomat, és durvábban fejezte ki a véleményét,mint előtte. Aztán minden kötél elszakadt bennem, mert a telefon tárhelye végképp felmondta a szolgálatot, nem tudtam ezt megbeszélni az egyik legjobb barátnőmmel, és még anyukámmal is ordibáltam. Fél óra elteltével sikerült megjavítani, és kiöntöttem a lelkem az ismerősömnek. Mert én eddig is abban a hibában voltam,hogy még olyan rossz tulajdonságokat is magaménak tudtam, ami nem is volt rám igaz, és ebből próbálok gyógyulni, de ez a nagyobb vita még rosszabb állapotba mozdított át. Úgy éreztem, mintha egy terepmintás cipő lennék,ami próbálja lesikálni magáról a rányomtatott sárfoltokat. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Tulajdonképpen azon kattogott az agyam,hogy ha eddig túl kevés rossz tulajdonságot gondoltam magamnak, és egy szörnyeteg vagyok, azért,amiért bebeszélek magamnak jó tulajdonságokat,hátha egy nap el is hiszem, és valósak lesznek. Hát igen,naív vagyok, az első fázisig el is jutok, de a hazugságból sosem lesz igazság, ahogy kutyából sertésszalonna se. Az undor után pedig rámjöttek a keserves gondolatok is. Hogy még a halált se érdemlem meg, nem lehetek öngyilkos, végig kell szenvednem az életet. És persze az anorexia és az orthorexia versengése se maradt el: ,,ne egyél kenyeret, se zabot, élj fehérjén és zöldségen meg gyümölcsön! Kibírod te 1200 kcallal, és tornázz napi 1 órát!" ,,Lásd be, szenvedsz! Semmire nem mész a fogyókúráddal! Inkább dobj össze valami nyalánkságot, és zabáljál,mint régen!" A fejem majd szétdurrant. Úgyhogy nem bírtam tovább, és mindent elmondtam anyukámnak,aki szerencsére végighallgatott. Rájöttünk,hogy minden lelki bajom a túlsúlyomból származik,és ha lefogynék, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lennék, lenne motivációm,megszűnnének a lelki, és testi bajaim is. Mert bizony a heves szívverés egyre többször előfordul. Reggel, felkelés után, iskolába menet, néha torna közben is. Tehát ez a dolog sem a táplálkozástól függ,hanem a lelkemtől. Jó tudni. Végül még aznap este kibékültem a lánnyal, és nyugodtabban mehettem aludni. Ha esetleg olvasod ezt, akkor szeretném,ha tudnád,hogy nem azért írtam le mindenki szeme láttára ezt a dolgot,mert utállak, bosszút akarok állni rajtad,vagy csak rossz híredet akarom terjeszteni,hanem a blog szempontjából lényegesnek tartottam. Mert szeretném a lelki bajaimat az olvasóknak átadni, és ahhoz,hogy megértsenek, tudniuk kellett erről a dologról. Remélem nem haragszol, mert nem akarlak ezzel a dologgal hergelni. Köszi(:
Péntek
Azt hittem,hogy a tegnapi hercehurca után a napom rosszul fog indulni,de nem. Megint maradt egy kis időm pihenni a suli előtt,első órában pedig összedobtam egy hibátlan matek dogát, ami egy kicsit lendített a napomon. Aznap jó óráim voltak, és egész jól telt, mintha az erő újra kezdett volna belém visszaáramlani. Otthon is minden simán ment, beszélgettem a szüleimmel, zenét hallgattam, videókat néztem, és netezgettem is. A sport se maradhatott el. Egyébként nagyon sajnálom,hogy nem írok az egészséges életmódom menetéről többet, de jelen esetben fontosabbnak tartom a lelki bajaim megoldását és vázolását,mintsem a mindennapos salátáim leírogatását(félreértés ne essék,szeretem őket,és egyre szívesebben fogyasztom)
Szombat
Mindig felkészülök a hétvégékre, hogy már megint unalmasak lesznek, de ilyen szarat,gyerekek...nem a semittevéssel van baj,mert azt éppen még túléltem,hanem a hangulatom volt a pokol mélyén. Kezdjük ott,hogy reggel megméreckedtem, és 1 hét alatt 3 dekát sikerült fogynom. Három kib.szott dekagrammot. Ez a szám végképp elvette az életkedvem. Jó,tudom,nem a mérleg a mérvadó,de az a baj,hogy a tükörben se veszek észre változást. Illetve de, mert a fatorexia előzményének tünete kezd előjönni,hogy mégis csak vékony vagyok még hájasan is, meg hogy kövérebben sokkal jobban néznék ki. Oké,fogadjuk el magunkat, de akárhányszor elhaladok egy egész alakos tükör mellett(mert nálunk olyan nincs,hihi) vagy akár csak egy ablak előtt, rámtör a csúf igazság,hogy még mindig kövérebbnek nézek ki,mint amennyi valójában vagyok. Egyrészt, másrészt tudni kell,hogy egy ideig,amikor még orthorexiás voltam,hetente készítettem fotókat,amelyeken pomtosan jól látszódott,hogy mennyire stagnálok,csak ezeket a BED és a fatorexia miatt később töröltem. Egy kicsivel később újra próbálkoztam,de erről az időszakról az új #mystorym-ban fogok mesélni,remélhetőleg hamarosan. A lényeg,hogy ezúttal nem folyamodtam ehhez a megoldáshoz, mert annyira undorodom a képektől,de bevallom,néha elkap a kíváncsiság,és csinálok néhány fotót,mint pld szombat délután is. Nos,a látvány a vártnál is jobban sokkolt,ugyanis észrevettem,hogy hiába eszek több fehérjét,egyre jobban lóg mindenhol a hájam. Na,ez volt az utolsó csepp a pohárban, megtelt a bögre,és árvízként árasztotta el a kiszáradt tenger medencéjét. Egész délután nem szóltam senkihez,csak dünnyögtem magamban. A legjobb,hogy ilyen állapotban kellett boltba mennem, és nagyon nehezemre esett. Anyám pedig,hogy tovább rontsa a helyzetem, megjegyezte a 291 kcalos zabkásámra,hogy jó nagy adag. Ezt számtalanszor megemlítette már sok étkezésemnél is,de erről szintúgy fogok még mesélni egy mystorym-ban. Nos, ezután megint zenét hallgattam,szokás szerint ugyanazokat,majd lenyomtam egy fél órás erősítő edzést, és immáron csirkesalátával a hasamban folytattam a dalolást,egészen este fél 11ig.
Vasárnap
Messze a legrosszabb nap volt,mégpedig azért,mert ezúttal a reggeli rutin se sikerült. Délelőtt felraktam a hajpakolást,amit most sikerült az előírt ideig fent hagyni, és mosás közben áhítozva vártam a végeredményt. Fésülés közben érződött a változás, sokkal selymesebb és egyenesebb lett, viszont az eredmény a minimum elvártnál is rosszabb lett. Hiába fésültem ki,ugyanolyan kócos, szétálló, rasztaszerű maradt,sőt,még töredezettebb,mint előtte. Nagyon megrettentem, nem akartam hinni a szememnek, pedig minden olyan jól ment. Fésülgettem, simitgattam, és semmi, csak rosszabb lett. Tehát bánatom,csalódottságom ismét a zenébe bújtattam. Kezdem úgy érezni,hogy zene számomra a bűnbeesést, a vígasztalódást, az unaloműzést, a jutalmat, a kikapcsolódást és még sok minden mást jelent. Képes vagyok programokat lemondani, vagy a szüleimet elküldeni itthonról,hogy kedvenceimet hangosan hallgassam, ha bánatos vagyok,rögtön belefeledkezek, ha valamit jól csináltam, örömmel használom, ha nincs mit csinálnom, folyamatosan azt bújom, tulajdonképpen szinte mindig ezt csinálom. Kezdem úgy érezni magam,mint aki súlyos függő. Mert állandóan azon kattog az agyam,mikor,mit,és hogyan fogok hallgatni. Na, de visszatérve a fellegekből, a nap további részét sorozatnézésnek,böngészésnek, tanulásnak szenteltem, de természetesen az edzés, az étkezés, és a főzés is kapott időt. Tudom, korán van még ahhoz,hogy lezárjam a hetet, de mivel nagyon reménykedem benne,hogy mostmár nem szolgálhatok információval, késő délután fejezem be mondandóm. Ezt a bejegyzést pedig a következő ígéretekkel fogom befejezni: visszatérek a meditációhoz, próbálok inkább a szeretteimmel, mintsem a zenével tölteni a szabadidőm, többet mosolygok, megcsinálom a rutinokat (arcápolás, fogmosás, stb.) 1 hét múlva elmondom,végül sikerült e betartanom,és nagyon remélem, nem fogok/unk csalódni. Sziasztok!(:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése