#mystory Az anorexia hálójában(első felvonás)
Sziasztok! Tudom,tudom,alig 2 napja jelent meg a második bejegyzésem, de nem bírok magammal. Egész nap BED-es és anorexiás blogokat olvastam, amelyeknek nagy része már nem is üzemel-motiváló,hogy egyszer én is erre a sorsa jutok. A gondolataim kavarognak, és akármennyire szeretnék meggyógyulni,úgy érzem, most vagyok a legkevésbé lelkesebb. Legszívesebben engedném,hogy Éhezés kontrolláljon engem, és próbáljam ki a ,,fast diet"-et. És hiába érzetem még áprilisban,hogy teljesen kigyógyultam az anorexiából,mintha sose lett volna, az elmúlt napokban rájöttem,hogy hónapok óta a gondolataimban van. Az éheztetés sebet ejtett a lelkemen, és ugye a bőr sose felejt. Úgyhogy most elhoztam nektek életem egyik legsötétebb,hanem a legsötétebb korszakát, amelyről 2 bejegyzésben fogok beszámolni.
Mint említettem a közelmúltban(ja, kevesebb,mint 48 órája) január elején kezdtem bele a fogyókúrába. Szilveszter éjjel nagy buli volt nálunk, volt batyubál, svédasztal,ki minek nevezi. Rengeteg finomság volt:fasírtgolyó, keksztekercs, zabkeksz, sósrúd, és még sok minden más. És mivel már karácsonykor is a ,,ha már lúd, legyen kövér" mottó zakatolt az agyamban, úgy voltam vele,miért ne? Tehát felzabáltam mindent,ami az utamba került, és másnap már kezdtem is az 1000 kcalos étrendem. A legdurvább,hogy csaknem 2000!!! Kcal deficitben voltam, és ennek ellenére nem éreztem éhséget, se sóvárgást. Betegesen és fanatikusan elszánt voltam, semmit nem észleltem a világból.
1 hét alatt 2 kilót fogytam. A körülöttem levő emberek nagyon sokat dícsértek engem, ugyanakkor mondták,hogy mostmár elég lesz. Ezek a mondatok inkább csak motiváltak,hogy legyek mégjobb.
Fontos felhozni,hogy ekkoriban még mindig fizetve voltam a menzára. Rengeteg sztorim van az ebédlővel kapcsolatban, de annyi,hogy azok egy külön írást érdemelnének. ÉrdemelNÉNEK, ha nem lennének olyan szánalmasak és siralmasak,hogy még szánni se lehet őket, és nem kaphatnak pár bite helyet se(nem értek az informatikához, sorry:D). De azért néhányat, a fontosabbakat elmesélem.
Az első héten még leplezni akartam azt,hogy mire vállalkoztam. Rendesen lementem az étkezdébe, kivettem a kajámat, megkóstoltam, és arra hivatkozva,hogy nem ízlik, el is mentem. Aztán eljött a péntek,ugyanis ilyenkor ,,csaló nap" van, 2 finomság közül lehetett választani. Én pizzát kértem, és jól is jártam vele. Mert egyrészt, utáltam azt a univerzumi, űrhajósoknak készített kockaszerűséget(egyszer engem ért a megtiszteltetés, és találtam benne egy hosszú műanyag csövet LOL) másrészt a barátnőm hamar lestoppolta. Úgyhogy tálcát cseréltünk,mert ő elnézte az oszlopot,így rosszat jelölt. Szuper, csöbörből vederbe, mákos tésztát kaptam. Azért se nagyon rajongtam,de amint az illata megcsapott, ölni tudtam volna érte-megöltem volna Éhezést. De nem tettem, mert ott dorombolt a lelkemen, mint egy aranyos cica. De pechemre mindenki pizzát evett az asztalnál, így senkinek se tudtam elpasszolni a fekete csodát, és mivel nem volt kedvem más asztalhoz eljárkálni, inkább kidobattam. A következő héten már megóvtam magam azoktól a pici kalóriáktól, inkább csak felkavartam a levest, beledúrtam a másodikba, majd elviharzottam. Azonban a második péntek csalódást okozott. Szilvás gombócot kaptam, amit nagyon szerettem. Legszívesebben megettem volna, olyan rokonszenvesnek tűntek azok a golyók: ők is dundik, én is. Mind a hatan szeretettre vágyunk, és arra,hogy megegyenek minket-a gombócokat emberek, engem pedig Éhezés faljon fel. Még mielőtt bűnbe estem (volna) , felajánlottam a melletem ülő lánynak, mire az egész asztal, mint a felizgatott hangyaboly vetemedett rá a zsákmányra. Még pénzt is ajánlottak érte(nem túlzás, egy 200-ast Xd) de nem fogadtam el. Düh fogott el, és gyorsan felfaltam. Futottam a tesiterembe, és nézegettem a tükrökben,hogyan rakódik a hasamra a szénhidrát. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, nem megyek le többet menzára.
Ezen a hétvégén átjött a balettos barátnőm,hogy gyakoroljunk a februári versenyre. Az anyukája is eljött, mivel ő varrta a ruhánkat, és méretet vett tőlem. Május óta nem látott, és megjegyezte,hogy rengeteget fogytam. Anyám kérésére mérlegre álltam, és senki sem akart hinni a szemének. 45 kilót mutatott. Az agyam úgy reagált erre,mint egy könnyen jövő sikerre,ezért megettem 2 puszedlit, és beteges módon újra megmértem magam, nehogy több legyek egy dekával is. Mivel a pálcikák(mai modern világ, digitális mérleg:D) nem mozdultak, megint ettem kettőt, de anyukám kérésére nem vehettem többet, nehogy falásroham törjön rám.
És ha már balett...fontos megemlíteni a táncostársaim viszonyulását a dologhoz. Egy nagyon összefogott csapatról van szó, ezért aggódtak is értem. Aztán az óra utáni beszélgetésekből valamiért mindig egy hatalmas vita volt a vége, mégpedig arról,hogy szétcseszem magam. Senki nem támogatott,még a folyosón várakozó szülők is féltettek,de egyedül a balettos barátnőm volt kivétel. Ő mindig azt mondta,hogy olyan csinos vagyok, motivált, és dícsért. Olyan volt,mint egy kislány az állatkertben, aki a ,,ne etesd az állatot!" felirat ellenére a markából adogatja a csokoládét a ketrecben levő szörnynek-Éhezésnek. Pedig ő csak jót akart, de később rájött,mennyire tévedett.
A puszedlik után romlott a fizikai és a mentális állapotom is. Ekkor törtek rám éhségrohamok, ezért digitálisan ettem süteményeket. Először csak unaloműzésnek indult édességek képeinek és receptjeinek böngészése, de aztán már mindennapossá vált. Az éhség állandó útitársam volt. Éhes voltam reggel, este, délben, fürdéskor, alvás közben alatt és után, tulajdonképpen mindig korgott a gyomrom. De a kezem nem engedte,hogy bármi mást vegyek magamhoz. Akkoriban már 800,majd 600kcalon ,,éltem"-léteztem.
Állandóan önmarcangolást végeztem kívül-belül. A barátaimtól teljesen elfordultam, nem éreztem érzéseket, és nem sokat mondtam a kövér és csúnya vagyok mondatokon kívül. Valamint elkezdődtek felerősödni a suicide hajlamaim is. Naponta bicikliztem át a Kurca hídján, és sokszor álltam meg percekre a víz hömpölygését nézni. Ő is húzza a hájas seggét, én is csak csúszkálok a redős hasamon. Máskor meg körzővel véresre véstem az ujjaimat. De leugrani a folyóba, vagdosni az ereimet, gyógyszert túladagolni, kést magamba döfni sose volt bátorságom. Túl gyáva voltam hozzá,pedig nagyon szívesen megtettem volna, ha mást nem,legalább a hánytatást.
Január végén volt egy BMI felmérés, amin már 43 kiló voltam. Pedig nagyon rettegtem attól,hogy híztam,mivel előző este szédülésre ébredtem,így 3 szelet dzsemes kenyeret kellett megennem. Sok lány kérdezte körülöttem,hogyan csinálom,ők is le akarnak fogyni,de nem mondtam meg nekik. Mintha ezzel jeleztem volna, hogy ez beteges dolog. Mert az volt. Minden étkezésemet vártam, és azokat a kis maroknyi kajákat is gyorsan bedörgöltem. Februárra már egy sápadt lány köszönt vissza. A hajam végigrepedezett, és a mai napig nem állt vissza): A lábaim vékony pálcikákok voltak, seggem lapos volt, mint a rónaság, de a hasam...azon még mindig ott lötyögött a háj. Gyűlöktem magam. Farsangkor ugyan felszabadultan nevetgéltem, de másnap ismét olyan voltam,mint a mosott szar.
És akkor elkezdtek lötyögni a nadrágok is. Elmentünk a mamámhozz hogy bevarrassuk, szegény rengeteget sírt. Ezután a szüleimmel is jöttek a folyamatos viták a joghurt és saláta vacsoráimról, és a túledzésemről. Mert eleinte csak 4×3 felülést csináltam, de akkoriban ez a szám már 8x80ra növekedett!!!
Ezzel véget is érne a mai bejegyzés. Sajnálom, de a technikai hiba közbeszólt. Tableten kiraktam az eredetit, telefonról meg véletlenül töröltem,úgyhogy 1 órányi munkámat kellett fél óra alatt megcsinálni. Nem lett olyan jó, sokkal rövidebb és unalmasabb lett, de remélem azért a lényeg átjött. Sziasztok!
Mint említettem a közelmúltban(ja, kevesebb,mint 48 órája) január elején kezdtem bele a fogyókúrába. Szilveszter éjjel nagy buli volt nálunk, volt batyubál, svédasztal,ki minek nevezi. Rengeteg finomság volt:fasírtgolyó, keksztekercs, zabkeksz, sósrúd, és még sok minden más. És mivel már karácsonykor is a ,,ha már lúd, legyen kövér" mottó zakatolt az agyamban, úgy voltam vele,miért ne? Tehát felzabáltam mindent,ami az utamba került, és másnap már kezdtem is az 1000 kcalos étrendem. A legdurvább,hogy csaknem 2000!!! Kcal deficitben voltam, és ennek ellenére nem éreztem éhséget, se sóvárgást. Betegesen és fanatikusan elszánt voltam, semmit nem észleltem a világból.
1 hét alatt 2 kilót fogytam. A körülöttem levő emberek nagyon sokat dícsértek engem, ugyanakkor mondták,hogy mostmár elég lesz. Ezek a mondatok inkább csak motiváltak,hogy legyek mégjobb.
Fontos felhozni,hogy ekkoriban még mindig fizetve voltam a menzára. Rengeteg sztorim van az ebédlővel kapcsolatban, de annyi,hogy azok egy külön írást érdemelnének. ÉrdemelNÉNEK, ha nem lennének olyan szánalmasak és siralmasak,hogy még szánni se lehet őket, és nem kaphatnak pár bite helyet se(nem értek az informatikához, sorry:D). De azért néhányat, a fontosabbakat elmesélem.
Az első héten még leplezni akartam azt,hogy mire vállalkoztam. Rendesen lementem az étkezdébe, kivettem a kajámat, megkóstoltam, és arra hivatkozva,hogy nem ízlik, el is mentem. Aztán eljött a péntek,ugyanis ilyenkor ,,csaló nap" van, 2 finomság közül lehetett választani. Én pizzát kértem, és jól is jártam vele. Mert egyrészt, utáltam azt a univerzumi, űrhajósoknak készített kockaszerűséget(egyszer engem ért a megtiszteltetés, és találtam benne egy hosszú műanyag csövet LOL) másrészt a barátnőm hamar lestoppolta. Úgyhogy tálcát cseréltünk,mert ő elnézte az oszlopot,így rosszat jelölt. Szuper, csöbörből vederbe, mákos tésztát kaptam. Azért se nagyon rajongtam,de amint az illata megcsapott, ölni tudtam volna érte-megöltem volna Éhezést. De nem tettem, mert ott dorombolt a lelkemen, mint egy aranyos cica. De pechemre mindenki pizzát evett az asztalnál, így senkinek se tudtam elpasszolni a fekete csodát, és mivel nem volt kedvem más asztalhoz eljárkálni, inkább kidobattam. A következő héten már megóvtam magam azoktól a pici kalóriáktól, inkább csak felkavartam a levest, beledúrtam a másodikba, majd elviharzottam. Azonban a második péntek csalódást okozott. Szilvás gombócot kaptam, amit nagyon szerettem. Legszívesebben megettem volna, olyan rokonszenvesnek tűntek azok a golyók: ők is dundik, én is. Mind a hatan szeretettre vágyunk, és arra,hogy megegyenek minket-a gombócokat emberek, engem pedig Éhezés faljon fel. Még mielőtt bűnbe estem (volna) , felajánlottam a melletem ülő lánynak, mire az egész asztal, mint a felizgatott hangyaboly vetemedett rá a zsákmányra. Még pénzt is ajánlottak érte(nem túlzás, egy 200-ast Xd) de nem fogadtam el. Düh fogott el, és gyorsan felfaltam. Futottam a tesiterembe, és nézegettem a tükrökben,hogyan rakódik a hasamra a szénhidrát. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, nem megyek le többet menzára.
Ezen a hétvégén átjött a balettos barátnőm,hogy gyakoroljunk a februári versenyre. Az anyukája is eljött, mivel ő varrta a ruhánkat, és méretet vett tőlem. Május óta nem látott, és megjegyezte,hogy rengeteget fogytam. Anyám kérésére mérlegre álltam, és senki sem akart hinni a szemének. 45 kilót mutatott. Az agyam úgy reagált erre,mint egy könnyen jövő sikerre,ezért megettem 2 puszedlit, és beteges módon újra megmértem magam, nehogy több legyek egy dekával is. Mivel a pálcikák(mai modern világ, digitális mérleg:D) nem mozdultak, megint ettem kettőt, de anyukám kérésére nem vehettem többet, nehogy falásroham törjön rám.
És ha már balett...fontos megemlíteni a táncostársaim viszonyulását a dologhoz. Egy nagyon összefogott csapatról van szó, ezért aggódtak is értem. Aztán az óra utáni beszélgetésekből valamiért mindig egy hatalmas vita volt a vége, mégpedig arról,hogy szétcseszem magam. Senki nem támogatott,még a folyosón várakozó szülők is féltettek,de egyedül a balettos barátnőm volt kivétel. Ő mindig azt mondta,hogy olyan csinos vagyok, motivált, és dícsért. Olyan volt,mint egy kislány az állatkertben, aki a ,,ne etesd az állatot!" felirat ellenére a markából adogatja a csokoládét a ketrecben levő szörnynek-Éhezésnek. Pedig ő csak jót akart, de később rájött,mennyire tévedett.
A puszedlik után romlott a fizikai és a mentális állapotom is. Ekkor törtek rám éhségrohamok, ezért digitálisan ettem süteményeket. Először csak unaloműzésnek indult édességek képeinek és receptjeinek böngészése, de aztán már mindennapossá vált. Az éhség állandó útitársam volt. Éhes voltam reggel, este, délben, fürdéskor, alvás közben alatt és után, tulajdonképpen mindig korgott a gyomrom. De a kezem nem engedte,hogy bármi mást vegyek magamhoz. Akkoriban már 800,majd 600kcalon ,,éltem"-léteztem.
Állandóan önmarcangolást végeztem kívül-belül. A barátaimtól teljesen elfordultam, nem éreztem érzéseket, és nem sokat mondtam a kövér és csúnya vagyok mondatokon kívül. Valamint elkezdődtek felerősödni a suicide hajlamaim is. Naponta bicikliztem át a Kurca hídján, és sokszor álltam meg percekre a víz hömpölygését nézni. Ő is húzza a hájas seggét, én is csak csúszkálok a redős hasamon. Máskor meg körzővel véresre véstem az ujjaimat. De leugrani a folyóba, vagdosni az ereimet, gyógyszert túladagolni, kést magamba döfni sose volt bátorságom. Túl gyáva voltam hozzá,pedig nagyon szívesen megtettem volna, ha mást nem,legalább a hánytatást.
Január végén volt egy BMI felmérés, amin már 43 kiló voltam. Pedig nagyon rettegtem attól,hogy híztam,mivel előző este szédülésre ébredtem,így 3 szelet dzsemes kenyeret kellett megennem. Sok lány kérdezte körülöttem,hogyan csinálom,ők is le akarnak fogyni,de nem mondtam meg nekik. Mintha ezzel jeleztem volna, hogy ez beteges dolog. Mert az volt. Minden étkezésemet vártam, és azokat a kis maroknyi kajákat is gyorsan bedörgöltem. Februárra már egy sápadt lány köszönt vissza. A hajam végigrepedezett, és a mai napig nem állt vissza): A lábaim vékony pálcikákok voltak, seggem lapos volt, mint a rónaság, de a hasam...azon még mindig ott lötyögött a háj. Gyűlöktem magam. Farsangkor ugyan felszabadultan nevetgéltem, de másnap ismét olyan voltam,mint a mosott szar.
És akkor elkezdtek lötyögni a nadrágok is. Elmentünk a mamámhozz hogy bevarrassuk, szegény rengeteget sírt. Ezután a szüleimmel is jöttek a folyamatos viták a joghurt és saláta vacsoráimról, és a túledzésemről. Mert eleinte csak 4×3 felülést csináltam, de akkoriban ez a szám már 8x80ra növekedett!!!
Ezzel véget is érne a mai bejegyzés. Sajnálom, de a technikai hiba közbeszólt. Tableten kiraktam az eredetit, telefonról meg véletlenül töröltem,úgyhogy 1 órányi munkámat kellett fél óra alatt megcsinálni. Nem lett olyan jó, sokkal rövidebb és unalmasabb lett, de remélem azért a lényeg átjött. Sziasztok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése