Irigy gyerek vagyok

Nagyon furcsa érzések keringenek bennem már 1 hete. Egyik nap még a diétán gondolkozom, nem szeretem a testemet, a másik nap meg pont leszarom a külsőm, és elfogadom, hogy zabálok. Ez egy utóhatás. Az éheztetős és a szigorú diétás korszakaim következménye. Amikor junk foodot eszek szabadnak érzem magam. Mintha a nyarat falnám fel. És ilyenkor még örülök is,hogy telt idomaim vannak. Bár a hurkákat tényleg gyűlölöm. És megőrít ez a hangulatingadozás. Egyszerűen utálom magam amiatt,hogy én egy lusta, rusnya kövér dög vagyok. Szombaton elmentem a barátnőmhöz,hátha kikapcsolódom, és hiába szórakoztunk nagyokat és éreztem magam jól, a bűntudat ott volt a fejemben. Egy idő után szégyeltem előtte enni. Én kekszet zabáltam hájasan, ő meg vékonyan salátát majszolt. Arról nem is beszélve,hogy ő imád jógázni, úszni is szívesen megy, és sokszor aerobikozik is. Mert szereti. Én is szeretném ezeket a dolgokat,de olyan nyűgnek, unalmasnak, fárasztónak érzem, szerintem 1 hónapja nem tornázom. És ez nemcsak látszik,de érződik is. A jobb oldalam teljesen be van csípődve,és napról napra egyre rosszabb. Ráadásul a hájasodó területeken fáj a bőröm. Az még ráadás,hogy ő hobbiból csinál házi munkákat, szerinte már-már kényszerből. Mondta is,hogy anyum neki panaszkodik. Hogy én milyen szar vagyok. Csak a mosatlant csinálom, kövér és csúnya vagyok, bezzeg az iróniás barátnőm szép,csinos,rendben tartja a házat, okosabb, van életcélja, és bármit ehet. Ja, éjfélkor megevett egy nagy adag túrós tésztát és egy kis csokit. Nekem annyira bejön az életvitele. Irigylem őt,bevallom, de ez nem nyomja rá a bélyegét a barátságunkra. Inkább csak a hangulatomra, személyiségemre. De az úgy se baj(; Tetszik,hogy felkel random este 10kor,és képes palacsintát csinálni, eszik néhányat, tudja a mértéket, el is mosogat,és még el se hízik! Én ennek a szöges ellentéte vagyok. Lustaságból csinálok egy mézes zabkását, de 150g zabból, csupa mézzel, és hízok tőle, plusz mosatlan is marad. Ez annyira fáj. És mégsem érzem azt a szabadságérzetet. Nem érzek semmit. Csak megvonom a vállam, hoszt ennyi. Rosszabb esetben felemésztem a lelkem a kaja mellett. A lelkemből háj lesz. Nekik olyan jól van kialakítva a ház. Bármit csinál, nem veszik észre. Hallgathat extra hangosan zenét, táncolhat rá bármilyen hülyén, telefonálhat órákat, annyi videót, filmet,sorozatot néz,amennyit akar, és akkor és annyit eszik,amennyit szeretne. Sajnos én bármit csinálok,észreveszik. Kopogás nélkül törnek be, mindig lecsesznek,ha eszek vagy készítek valamit, (de ha meg semmit sem, akkor az is baj), és látják,mit csinálok. Pedig nem nézek durva videókat,de szerintük már Dancsó is kiakasztó. Hát még ha hallanák, milyen rap zenéket hallgatok...és sokszor magyarázták már,hogy csinálhatok bármikor bármit,őket nem zavarja,én nem így érzem. Egyszerűen csak akkor érzem magam szabadnak, ha egyedül vagyok itthon. Ezért imádom betegesen a magányt. Kiszínesedik előttem a világ. Elmegyek boltba, bezabálok, közben hangosan zenét hallgatok. És akkor itt a nyári szünet. Mert ez eléggé betesz nekem,és ez is oka a hangulaingadozásomnak. Jajj, majd a nyári szünetben mennyit fogok lustálkodni,meg egyedül lenni,amikor falhatok, zenét bömböltethetek, filmeket nézhetek. Én előre látom,hogy lőttek a diétának, főleg az alaknak. De mintha kezdeném elfogadni magam. Persze ruhától függ,de na. Vannak napok,amikor a diétát tervezgetem, milyen jókat fogok sportolni, meg finom, egészséges dolgokat készíteni. Na, tegnap egy rohadt saláta nem ment le a torkomon, inkább ettem kekszet. Gusztustalan hozzáállás, tudom, de ez van. Irigykedem mindem fitt emberre. Hogy nem a külsőért csinálják,hanem mert szeretik. Szeretnek sportolni, egészségesen táplálkozni,így a testüket is szeretik. Én meg itt vagyok, elvileg azt csinálom,amit szeretek,mégsem vagyok boldog. Sehogy se jó nekem. Nem is akarok én élni,mert minek? Hiába vettek fel egy jó suliba,biztos hogy munkanélküli leszek. Mert nincs életcélom. Ha a jövőbe nézek,sötétséget látok. Nem tudom,hol fogok lakni, milyen állásom lesz, hogy fogok kinézni, milyen lesz az életvitelem. Egyedül a családi státuszt látom:egyedül. Örökre. Ebben biztos vagyok. De semmi mást nem látok. Csak feketeséget. Ha nagyon megerőltetem magam,az alábbit látom: ülök egy kanapén, kezemben könyv, a háttérben a kedvenc zenéim mennek. Egész szép szoba, stílusos. Egy emeletes házban járunk. Van egy macskám. Szép és vékony vagyok. De egyedül élek. Viszont szeretem, mert van egy munkám, ami a humán tantárgyakkal kapcsolatos(?wtf?),egész jól keresek, vannak barátaim. Szeretem magam, mint más normális ember, szeretek ruhát vásárolni, kimozdulni, de a magányt is kedvelem, amikor zenét hallgatok, könyvet olvasok, filmet nézek. Egy nagyobb városban lakok(2 név van a gondolatomban,de nem szeretném elárulni), és minden nap beszélek a szüleimmel a telefonomon. Van egy robogóm, de kocsim nincs,mivel nem szeretnék. Egészségesen élek,szeretek futni, biciklizni, tornázni, jógázni. Tudok mértéket tartani, változatosság van az életemben,azt eszek, amit szeretnék,akkor,amikor szeretném, és tudok mértéket tartani. A sportokat is váltogatom,mikor milyen kedvem van,de minden nap megy legalább 1 fajta. Mert szeretem. Na most ezzel az a baj,hogy teljesen irreális, a lehető legnevetségesebb naívitás,amit valaha hallottam. A macska, az emeletes ház, a zenehallgatás és az egyedüllét stimmel, de a többi akkora baromság. A munka fogalmam sincs,mit takar,de komolyan ez ugrik be. Az is lehet,hogy közmunkás leszek,bár nem bírom a fizikai munkát. Tuti,hogy elhízott leszek,csúnya,és zabálni fogok össze vissza,minden féle nyavajám lesz, utálni fogom magam, ki se mozdulok, nem lesznek barátaim, sokáig a szüleimnél fogok lakni, semmilyen jogosítványom nem lesz(ez nem tragédia,mivel nem is akarok,anya erőszakolja rám), továbbra is utálok ruhát vásárolni, sportolni meg sehova se járok. A kérdés nem az volt,hogy milyennek szeretnéd a jövődet,hanem milyennek látod. Az második válasz, a full idill inkább csak vágyakozás, a harmadik már közelít a valósághoz. Miért gondolom így? Nekem sosincs szerencsém. A munkám se fizetődik vissza, maximum rövid távra. Úgy érzem, nemhogy nem érdemlem meg a jó életet, de soha meg sem kapom. Jó, most az étkezési zavaron és enyhe depresszión kívül tökéletes életem van, de úgy érzem, egyre rosszabb lesz az életem,és most élvezzek ki mindent. Ez az élj a mának elv már régóta mocorog az agyamban, pedig én azt vallom, célok nélkül az élet semmit se ér. Nem tudom,meddig lesz még a fejemben a zabálás vs diéta gondolata. Mindegyiket akarom csinálni,de nem megy,csak a zabálás. Viszont nem érzem magam olyan jól mégsem. A diétától félek,mert szerintem kudarc lenne. Úgyhogy most várok még egy hetet,hátha ,,kisüt a nap"