Én, a családom, és a kaja
A mai témának egészen érdekes címet adtam. Az elmúlt napokban történt egy s más, és elgondolkoztam, vajon miért vannak étkezési zavaraim? És biztosan bennetek is felmerült már a kérdés,mit szólnak a szüleim, rokonaim a táplálkozásomhoz, hogyan nyílvánultak hozzá a korszakaimhoz. Most ezt fogjuk feszegetni.
Én kicsiként nagyon vékony voltam, sokszor mondták,hogy hízókúráznom kell,de én viszolyogtam a gondolattól. Emlékszem, harmadikos voltam,amikor először döbbentem rá arra,milyen kicsi is a vállam. Mert előtte természetesen nem gondolkodtam ilyeneken, néha megemlítette anyu,hogy nyári egyberuhákat nem hordhatok, de semmi gond nem volt a ruhavásárlásokkal. Illetve csak annyi,hogy (akkor még csak kényelmi szempontokból)nem volt egy haspólóm,ujjatlan felsőm,de még sortom se, térdnadrágokba és hosszú pólókba járkáltam nyaranta. Már akkor is gyűlöltem ruhákat vásárolni,de csak azért,mert nyűgnek éreztem,nem kötött le,egyébként bármit felvehettem(volna....) Visszatérve, fel akartam venni egy szép egyberuhát, de hatalmas volt a válla. Oké,kicsit megsírattam, de amúgy sok-sok évig nem is érdekelt. Sosem akartam széles vállat,egészen addig,amíg el nem kezdett szélesedni a csípőm és lett orbitális körte alakom(annak ellenére,hogy a legtöbb súlyfelesleg a hasamon van) Na,de hogy az étkezésről is beszéljek,eléggé érdekes volt. Én úgy emlékszem, hogy képes voltam nagy adagokat felfalni seperc alatt,de a szüleim úgy vélekdnel erről,hogy sokáig csak keveset tudtam enni,még vendégségben is. A reggeli kakaó alap volt,mellé péksütemény(a stangli és a mogyorós buflé volt a kedvencem, ezekre ma már rá se tudok nézni,utálom őket) tízóraira mindig szendvicset vittem, amit sose ettem meg,mert valójában utáltam. Ebédre a suliban mindig kenyeret ettem, magába, vagy még annyit se. Hétvégente sem ettem sokat, de rántott húsból, sültkrumpliból, paradicsomlevesből, szilvaszószból mindig megtöltöttem a bendőmet. Az uzsonna csak hétvégén volt, hétköznap ritkán ettem. Ekkor kekszeket nyammogtam, vagy joghurtot kanalaztam írtó lassan. Vacsorára meg nagyjából semmit. És nasizni is sokat nasiztam:csokoládé bármikor jöhetett,de a banánt se vetettem meg. És tulajdonképpen ennyi. Vendégségekben levest sose ettem, a másodikból falatozgattam, a sültekhez sose nyúltam hozzá, a süteményeket pedig nagyon is faltam. A durva az,hogy amikor elkezdtem ,,hízni"(formásodott a fenekem, nőtt a mellem, na,meg akkor jött a hasi háj is), akkor a szüleim szép lassan elkezdtek piszkálni az uzsonnázásomért. Egyek rendesen ebédet! És egy idő után már tiltották is. Így maradtak a reggeli kamrakutatások,és hétköznap tartottam dupla uzsonnát. Persze hízás lett az eredménye.
Januárban lettem anorexiás igazán, és a kezdetektől fogva soványnak neveztek. Sokszor fenyegettek pszichológussal és kórházzal. Mindig kínálgatták az ételeket. Amikor meg elkezdtem enni ,,rendesen", akkor ismét jött a piszkálgatás. 45 kilós voltam, (+3kg), amikor mondták,hogy lassabban kéne híznom,és kevesebbet ennem. Persze erre mégtöbb titokban zabálással reagáltam.
A helyzet nyáron már nagyon elharaposodott. Mondták,hogy nem kell fogynom, jó az alakom, és nyugodtam ehetek bármit. De ugye az nem volt nekik jó,hogy 2000kalóriát ettem,mert sokallták a kaják mennyiségét. Helyette arra buzdítottak,hogy kalóriadúsabb kajákból nyerjem az energiát,és akkor ,,kevesebbet"eszek. Megáll az ész.
Az állapot ősszel volt a legborzalmasabb. Sokszor sírtam,amiért piszkáltak a clean eatingem miatt. Volt,amikor azt mondták az 500kcalos ebédemre,hogy zabálok,máskor a 200kcalos vacsorámért neveztek anorexiásnak. Pedig folyamatosan 1400kcalt ettem,és lassam fogytam zsírból. Éppen ekkor jött az,hogy ha rámjött egy zabaroham, minden egyes rá utaló jelet eltűntettem. Papírokat dugdosgattam, alibiket találtam ki, blokkokat semmisítettem meg. Sosem vallottam be egyet sem. Ha mégis kiderült,mélységesen végigsértettek. De ha éppen szigorúan tartottam,akkor jöttek azzal,hogy egyek. Na,és a ruhákat is ekkor utáltam meg. Mindig jött valami megjegyzés,általában a nagy a segged megszólalás.
Mostmár jobb a hozzáállásuk,de továbbra is gúnyosan kínálgatnak,hátha bezabálok. Ha megtörténik,akkor lecsesznek,és mélyen megvetnek:,,cseszheted a bijó életmódodat" talán kicsit nyersen fogalmaztam, mentségemre szól,hogy az alakommal nem foglalkoznak,sőt: dícsérik,mennyit fogytam, milyen csinos vagyok. De az étkezéssel nincsennek kibékülve, vagy sokat eszek,vagy semmit szerintük,ami nem igaz. Abban viszont egyetértek,hogy az elmúlt hónapokban egyoldalúan táplálkoztam, és azon vagyok,hogy újrakezdjem ott,ahol (valamikor)abbahagytam.
Én kicsiként nagyon vékony voltam, sokszor mondták,hogy hízókúráznom kell,de én viszolyogtam a gondolattól. Emlékszem, harmadikos voltam,amikor először döbbentem rá arra,milyen kicsi is a vállam. Mert előtte természetesen nem gondolkodtam ilyeneken, néha megemlítette anyu,hogy nyári egyberuhákat nem hordhatok, de semmi gond nem volt a ruhavásárlásokkal. Illetve csak annyi,hogy (akkor még csak kényelmi szempontokból)nem volt egy haspólóm,ujjatlan felsőm,de még sortom se, térdnadrágokba és hosszú pólókba járkáltam nyaranta. Már akkor is gyűlöltem ruhákat vásárolni,de csak azért,mert nyűgnek éreztem,nem kötött le,egyébként bármit felvehettem(volna....) Visszatérve, fel akartam venni egy szép egyberuhát, de hatalmas volt a válla. Oké,kicsit megsírattam, de amúgy sok-sok évig nem is érdekelt. Sosem akartam széles vállat,egészen addig,amíg el nem kezdett szélesedni a csípőm és lett orbitális körte alakom(annak ellenére,hogy a legtöbb súlyfelesleg a hasamon van) Na,de hogy az étkezésről is beszéljek,eléggé érdekes volt. Én úgy emlékszem, hogy képes voltam nagy adagokat felfalni seperc alatt,de a szüleim úgy vélekdnel erről,hogy sokáig csak keveset tudtam enni,még vendégségben is. A reggeli kakaó alap volt,mellé péksütemény(a stangli és a mogyorós buflé volt a kedvencem, ezekre ma már rá se tudok nézni,utálom őket) tízóraira mindig szendvicset vittem, amit sose ettem meg,mert valójában utáltam. Ebédre a suliban mindig kenyeret ettem, magába, vagy még annyit se. Hétvégente sem ettem sokat, de rántott húsból, sültkrumpliból, paradicsomlevesből, szilvaszószból mindig megtöltöttem a bendőmet. Az uzsonna csak hétvégén volt, hétköznap ritkán ettem. Ekkor kekszeket nyammogtam, vagy joghurtot kanalaztam írtó lassan. Vacsorára meg nagyjából semmit. És nasizni is sokat nasiztam:csokoládé bármikor jöhetett,de a banánt se vetettem meg. És tulajdonképpen ennyi. Vendégségekben levest sose ettem, a másodikból falatozgattam, a sültekhez sose nyúltam hozzá, a süteményeket pedig nagyon is faltam. A durva az,hogy amikor elkezdtem ,,hízni"(formásodott a fenekem, nőtt a mellem, na,meg akkor jött a hasi háj is), akkor a szüleim szép lassan elkezdtek piszkálni az uzsonnázásomért. Egyek rendesen ebédet! És egy idő után már tiltották is. Így maradtak a reggeli kamrakutatások,és hétköznap tartottam dupla uzsonnát. Persze hízás lett az eredménye.
Januárban lettem anorexiás igazán, és a kezdetektől fogva soványnak neveztek. Sokszor fenyegettek pszichológussal és kórházzal. Mindig kínálgatták az ételeket. Amikor meg elkezdtem enni ,,rendesen", akkor ismét jött a piszkálgatás. 45 kilós voltam, (+3kg), amikor mondták,hogy lassabban kéne híznom,és kevesebbet ennem. Persze erre mégtöbb titokban zabálással reagáltam.
A helyzet nyáron már nagyon elharaposodott. Mondták,hogy nem kell fogynom, jó az alakom, és nyugodtam ehetek bármit. De ugye az nem volt nekik jó,hogy 2000kalóriát ettem,mert sokallták a kaják mennyiségét. Helyette arra buzdítottak,hogy kalóriadúsabb kajákból nyerjem az energiát,és akkor ,,kevesebbet"eszek. Megáll az ész.
Az állapot ősszel volt a legborzalmasabb. Sokszor sírtam,amiért piszkáltak a clean eatingem miatt. Volt,amikor azt mondták az 500kcalos ebédemre,hogy zabálok,máskor a 200kcalos vacsorámért neveztek anorexiásnak. Pedig folyamatosan 1400kcalt ettem,és lassam fogytam zsírból. Éppen ekkor jött az,hogy ha rámjött egy zabaroham, minden egyes rá utaló jelet eltűntettem. Papírokat dugdosgattam, alibiket találtam ki, blokkokat semmisítettem meg. Sosem vallottam be egyet sem. Ha mégis kiderült,mélységesen végigsértettek. De ha éppen szigorúan tartottam,akkor jöttek azzal,hogy egyek. Na,és a ruhákat is ekkor utáltam meg. Mindig jött valami megjegyzés,általában a nagy a segged megszólalás.
Mostmár jobb a hozzáállásuk,de továbbra is gúnyosan kínálgatnak,hátha bezabálok. Ha megtörténik,akkor lecsesznek,és mélyen megvetnek:,,cseszheted a bijó életmódodat" talán kicsit nyersen fogalmaztam, mentségemre szól,hogy az alakommal nem foglalkoznak,sőt: dícsérik,mennyit fogytam, milyen csinos vagyok. De az étkezéssel nincsennek kibékülve, vagy sokat eszek,vagy semmit szerintük,ami nem igaz. Abban viszont egyetértek,hogy az elmúlt hónapokban egyoldalúan táplálkoztam, és azon vagyok,hogy újrakezdjem ott,ahol (valamikor)abbahagytam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése