Egyedül):

Fáj a hasam. Kívül és belül is. Mostmár 60,2 kg vagyok. Lassan elérem az eddigi legnagyobb súlyomat. 3 hét alatt 5 kilót híztam. A lábamon és csípőmön egyre nagyobb striák vannak. A hasamon már lóg a sok hurka. A melltartóim kicsit, a mellem is lötyög. A lábam és a fenekem mindem egyes lépésnél reng. Tetőtől talpig egy narancsbőrös puding vagyok. És semmi erőm. Hiába eszek 4000kalóriát. Egyre kevesebb izmom lesz. Egy palackot nem tudok felbontani. Fáj a bőröm a hirtelen nyúlástól szinte mindenhol. A hátamon egyaránt érzem a csontokat és a rengeteg zsírt. A mellkasomnál látszik a bordám, pedig hatalmas hurkákat lehet összecsípni. Az eddig nagyon bő ruhák is alig akarnak rámjönni. Tavaly nyáron még egy egész fióknyi ruhám volt, most van 1/3 rekesznyi. Bugyogós pólókba járok,hogy elfedjem magam,bár azt hiszem, a tehénérzet így is marad,csak egészen más oldalról közelítve. És szívlövést kapok minden reggel,mert látom, mindenki szép ruhában van. Haspóló, szoknya, nyári ruha, vagy egy rendes póló és nardág kombó is könnyeket csal a szemembe. Én miért nem tudok normálisan kinézni? Miért nem lehet lapos a hasam, miért kell egy csíkba híznom? Miért van ilyen kevés izmom? Miért nem tudok normálisan táplálkozni? Tegnap a rosszullétig zabáltam magam,így ma reggel nem voltam éhes. Így kipróbáltam a fastolást. Fájt a hasam egész nap,félek a gyomorfekélytől, ezért ettem 3 kekszet, ami otthon már fél kg kenyérre, 200g dzsemmé, 4 ek mézzé és 150 g zabbá nőtte ki magát. Unatkoztam. Szenvedtem. És ez az érzés tart 4 órája. Semmit se tudok csinálni. Tanulnom kéne,de annyira szomorú vagyok. Haszontalannak érzem magam. És feleslegesnek. Mert se szép,se vékony nem vagyok. Éppen kövér és csúnya. És hülye. És idegesítő. És rohadék. És hazug. Egy nagy darab szar. Elegem van. Már ezeket a junk foodokat is unom, mégsem tudok róluk leszokni. Mert olyan,mint a drog. Utálod, de kell neked. Úgy szeretnék egészségesen élni,és lefogyni. Végre szép és vékony lenni. De az arcom és a hajam is borzasztó. Olyan gyengének érzem magam mentálisan és fizikailag is. Nem vagyok képes felállni. Félek a kudarctól,mégegyet nem tudnék elviselni. Hogy nem venném komolyan,ellazáznám. Vagy a következmények,hogy valamit elrontok. Vagy csak szenvedés lesz végül. Hogy soha nem fogok lefogyni. Vagy hogy változik a hozzáállásom,és nem akarok lefogyni. Félek. Mindentől. Én magam se tudom, mi az igazság. Hogy nézek ki? Milyen ember vagyok? Mindennap, minden órában változik a véleményem. Egyszer imádom az életet,máskor öngyilkos lennék. Olyan irigy vagyok az anorexiásokra. Szép vékonyak, lapos a hasuk, a lábuk is tök jó. És képesek kibírni étel nélkül. Ez persze egészségtelen, de tök jó dolog lehet lebegni,ha nem fáj a hasad. Nekem sajna fáj,így hanyagolom. Aztán ott vannak a bulímiások. Annyit ehetnek,amennyit akarnak,aztán kihányják, és még így is csinosak. Én nem tudom magam hánytatni): sose próbáltam. A BEDeseknek a legrosszabb. Belekezdessz lelkesen egy diétába, mégis szétcseszed előbb-utóbb,és egyre csak hízol és hízol, az izom meg csökken, ahogy a becsület is. Azokra ia irigy  vagyok,akiknek ilyen idős korában sikerült csinosra lefogyniuk egészségesen,és most is tartják a súlyukat. Nekem testileg a szigorúság válna be, lelkileg meg a lazaság. Ellentmondanak egymásnak. Elegem van. De tényleg. A hétvégén bulizni megyek,nem mondhatom le. Félek,hogy elkap a BED,és akkor megint hülyén fogom érezni magam. Nincs kedvem kimozdulni. Egyedül akarok lenni, a szobámban, és zenét hallgatni,akár örökké. Nem akarok a ruhákkal bajlódni,mások előtt megjelenni. Utálom magam. A testemet. A lelkemet. Aki vagyok. Szeretnék más lenni. Vagy olyan,amilyennel szeretném magam. De a legjobb az lenne, ha látnám a jövőmet,éa biztosan lépnék rá az útra. Most árokban vagyok. Felborultam a kocsimmal. Mindenhol csapnak a lángok. És érzem,hogy hamarosan felrobbanunk...